artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 28. csütörtök

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

"A" menü:

Májgombócleves

Csáki tarja párolt rizzsel

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántott szelet vegyes körettel

"C" menü:

Rakott káposzta

Heti desszert (800 Ft):

Somlói galuska

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

A Berettyóújfalui Arany János Gimnázium, Egészségügyi Szakképző és Közgazdasági Szakközépiskola 2015/2016. tanévre kitűzött céljai között szerepel a tehetséggondozás gazdagító programokkal való élénkítése. - Botosné Kis Mária beszámolója

 

 

Szeptemberben kezdte meg működését a „Historizálók” névre keresztelt történelmi tehetséggondozó műhely, amely programjaiban nem az ismeretek bővítésére, hanem elsősorban az állampolgári nevelésre helyezi a hangsúlyt. Ebbe a tematikába illeszkedik be az a kirándulás, amelyet a műhely tanulói, a történelmet és a magyar irodalmat emelt szinten tanulók és egyéb érdeklődő diákok tettek Erdélyben.

Immár második alkalommal látogattunk el azon kevés határon túli iskolák egyikébe, ahol magyar nyelven folyik az oktatás. Ezúttal a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum életébe nyerhettek betekintést diákjaink, s emellett számos kulturális élménnyel is gazdagodtak.

2015. október 22-én kezdtük meg kétnapos kirándulásunkat Erdélybe, ahol a számos látnivaló közül a magyar történelem és irodalom szempontjából legjelentősebb emlékhelyeket kerestük fel.

Az első állomásunk a Boncza-kastély volt Csucsán. Az egykori Boncza család birtokának kertjében irodalomtanáraink részletesen meséltek Ady és Csinszka kapcsolatáról. Megtudtuk, hogy ezzel a házassággal Boncza Berta leánykori álma vált valóra, miszerint Szendrey Júliához hasonlóan ő is híres költőfeleség akart lenni. Az Alpár Ignác által tervezett kastély később Octavian Goga, román nemzeti költő és későbbi miniszterelnök tulajdonába került, aki egy ideig jó viszonyt ápolt Adyval.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezután Bánffyhunyad felé vettük az irányt. Az Árpád-házi alapokon nyugvó templom történetével a helyi református lelkész ismertetett meg bennünket. Megcsodáltuk az eredeti kazettás mennyezetet, a kalotaszegi motívumokkal díszített varrottasokat. A templom falán helyezték el azt a tölgyfából faragott koszorút, amelyet Kossuth Lajos temetési szertartására készítettek. A templom különlegessége az a kőasztal, ahol Tamási Áron, Koós Károly, Babits Mihály pihent és alkotott.

Természeti jelentősége miatt nem hagyhattuk ki a tordai sóbányát. Lélegzetvisszafojtva csodáltuk a természet alkotta sórétegeket, a 120 méter mély tárnákat. Figyelmesen hallgattuk az idegenvezető sóbányászok nehéz életéről szóló ismertetőjét, a legbátrabbak csónakáztak a 8 méter mély, sóban túltelített tavon.

A felszínre érve indultunk tovább a világörökség részévé nyilvánított Torockóra, ahol a jellegzetes, díszítés nélküli, fehér házak egyedülálló néprajzi egységet alkotnak a Székelykő árnyékában.

A tartalmas nap után fáradtan foglaltuk el a Tordai-hasadék bejáratánál álló szállásunkat.

A felkelő nap már ébren találta a negyvennégy fős csapatot. Közel két órás túrán csodáltuk meg a hasadék páratlan, égbe szökő szikláit. A legenda szerint a Vörös-tenger bibliai szétválásához hasonlóan Szent László király alatt lévő szikla kettéhasadt, és így menekült meg a kunok elől. Lova patkójának nyoma látható a sziklában. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utazásunk legfőbb programja a Brassai Sámuel Elméleti Líceum diákjainál való látogatás volt. Dr. Vajnár János Zsolt, az iskola történelemtanára ecsetelte a magyar iskolák helyzetét Romániában, beszélt az oktatási rendszer, az értékelés sajátosságairól. a fennmaradásukért vívott küzdelmeikről. A két iskola növendékei közvetlen hangú beszélgetés során ismerhették meg egymás mindennapjait, jövőbeli céljait.

Jobb idegenvezetőt nem is találhattunk volna Dr. Vajnár Jánosnál, aki Kolozsvár szülötteként a könyveken túlmutató érdekességeket osztott meg velünk. Például olyan furcsaságokra hívta fel a figyelmet, hogy a Szent Mihály templom bejárata felett két és fél címer van, vagy a főtéren álló Mátyás király lovának belseje a lakosok üzeneteit rejti az utókor számára. A főtértől nem messze áll Mátyás szülőháza, amelyről megtudtuk, hogy a mindenkori tulajdonosa örökös adómentességet élvezett, mivel lehetővé tette, hogy a várandós Szilágyi Erzsébet a szülés előtti utolsó hónapokat meleg házban töltse. A házzal szemben áll a magyar állam által fenntartott Erdélyi Magyar Tudományegyetem, amely egyébként Bocskai István szülőhelye.

Az október 23-i események előtt tisztelegve felkerestük a börtönajtót mintázó ’56-os emlékművet. Külön örömünkre szolgált, hogy útban a Sétatér felé áthaladhattuk azon az utcán, amely a mai napig iskolánk névadójának, Arany Jánosnak a nevét viseli.

Városi barangolásunk a Házsongárdi-temetőben ért véget. Mécsest helyeztünk el az erdélyi kultúra meghatározó alakjainak (pl. Dsida Jenő, Koós Károly, Apáczai Csere János, Reményik Sándor, Brassai Sámuel) sírhelyénél.

Kirándulásunk során rádöbbentünk, hogy milyen szoros összekötő kapocs a nyelv és a közös múlt. Nemcsak a magyar iskola falai között, hanem a város, Kolozsvár utcáin is lépten-nyomon láttuk és éreztük, hogy milyen erős identitástudat munkál a helyi magyarságban és példamutatóan ápolják körülményeikhez képest a hagyományokat.

Mindannyian sokat tanultunk a magyar irodalom és történelem egy-egy szeletéről, magunkkal hoztuk Erdély természeti és kulturális gazdagságát, amelyből még sok felfedeznivaló vár ránk.

You have no rights to post comments