artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Rokon sejtek, egy rovaremésztő növény, véradás, mirigyek és a DNS - többek között ilyen témaköröket kaptak a középszintű biológiaérettségin a diákok.

Az egysejtűek és az emberi sejtek közötti hasonlóság, egy rovaremésztő növényről feltett kérdések is szerepelnek a középszintű biológiaérettségi feladatai között. A véradásról szóló szöveghez fűződően az emberi vérről is kaptak kérdéseket a diákok, valamint a mirigyekről és az emberi csontvázról is.

A középszintű biológia írásbeli 120 percig tart, a vizsgázók a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a feladatok megoldásának sorrendjét is megváltoztathatják. A feladatsor 8-10 feladatból áll, a hangsúlyok a biológiai tények és elvek felidézésén, a jelenségek közti kapcsolatok felismerésén, a biológiai megfigyelések és kísérletek értelmezésén, szakmai szövegek és ábrák értelmezésén vannak. Az elérhető maximum 100 pont.

Az emelt biosz tovább tart

Az emelt szintű biológia írásbeli 240 perces, a diákoknak egy 8-10 feladatot tartalmazó feladatsort, valamint egy választható esszé- vagy problémafeladatot kell megoldaniuk. Utóbbiak az alábbi témakörből kerülnek ki: az ember élettana és szervezettana, egészséges életmód és ökológia, környezet- és természetvédelem, növényélettan.

You have no rights to post comments