artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A József Attila Általános Iskolában - a minden évben megtartott Diákönkormányzati napon - a „Nyitott szem, nyitott szív – A Berettyóújfalui Kistérség bűnmegelőzési programja” projekt keretén belül Bűnmegelőzési nap került megrendezésre 2014. június 10-én.

 

 

Az AVP Hungary Közhasznú Egyesület és a Klebersberg Intézményfenntartó Központ Berettyóújfalui Tankerületének konzorcium partnerségével megvalósuló rendezvényen az iskola diákjai alternatív tanórák és közösségi foglalkozások keretében, játékos formában részesülhettek komplex bűnmegelőzési ismeretterjesztésben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Klebersberg Intézményfenntartó Központ képviseletében Varga Viktória nyitotta meg a rendezvényt. Beszédében hangsúlyozta, hogy a bűnözésre lépés legelső útja az iskolából való mulasztás. Ezért is kért minden diákot, hogy minél többet tartózkodjanak iskolán belül, ugyanis a pedagógusok is csak így tudnak segíteni abban, hogy a gyerekek ne váljanak se áldozatokká, se pedig bűnözővé. A projekt célja is az, hogy megtanítsa a fiatalokkal, hogy lehet elkerülni ezeket a negatív tapasztalatokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A megnyitó után Wing Tsun Kung Fu önvédelemi sportbemutatón vehettek részt az iskola tanulói, játékos ismeretterjesztés formájában betekinthettek a rendőrség munkájába, valamint hagyományőrző íjászbemutató is színesítette a programokat.

Több szakkör is bemutatkozott a nap folyamán, így a Táncolda country táncbemutatóval, a dráma szakkör rejtvényekkel, fejtörőkkel, szituációs játékokkal várta az érdeklődőket.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A turisztikai szakkörösök kerékpárversenyt szerveztek, a sportszakkör keretén belül pedig játékos ügyességi versenyen, végül egy közös zenés aerobikon mozoghattak egy jót a Bűnmegelőzési nap résztvevői.

You have no rights to post comments