Az Arany János Gimnázium ez év februárjában sikeresen pályázott a Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programjára, amelynek célja az volt, hogy anyaországi és határon túli magyarok közösen emlékezzenek meg nemzetünk egyik legnagyobb történelmi eseményéről. – Szűcsné Csontos Katalin, intézményvezető-helyettes beszámolója.
A Rákóczi Szövetség ez alkalomból 3000 magyarországi középiskolás látogatását tette lehetővé a szomszédos magyarlakta területekre, hogy megismerhessék az ottani oktatási rendszert, annak előnyeit és árnyoldalait, beszélgethessenek a helyi diákokkal és tanárokkal, testvériskolai kapcsolatokat alakíthassanak ki.
Iskolánk 45 legeredményesebb tanulója és 5 pedagógusa a Hidaskürti Magán Szakközépiskola Nagykaposi Tagintézményébe látogatott el 2014. március 14-én. Az intézmény vezetője bemutatta iskolájukat, elmondta, milyen képzések folynak az intézményben. Ez a kihelyezett tagozat 6 éve működik Nagykaposon egy patinás épületben, amely a város szívében áll egy gyönyörű park szélén. Jelenleg 150 diákjuk van, akik részesülhetnek érettségivel záruló gimnáziumi, közgazdasági és vendéglátási képzésben, vagy három év alatt kozmetikusok, fodrászok, cukrászok, felszolgálók válhatnak belőlük. Büszkék arra, hogy iskolájuk azon kevés számú intézményeknek egyike, ahol csak tisztán magyar nyelvű osztályok vannak. Küzdenek azért, hogy ilyen formában fennmaradhassanak, hogy diákjaik anyanyelvükön tanulhassanak és ápolhassák, továbbörökíthessék nemzetiségük hagyományait, szellemiségét.
A helyi tanulók lelkesen elevenítették föl az 1848. március 15-i eseményeket. Ünnepi műsorukat gimnáziumunk részéről Kiss Emese és Mazsu Andrea népdalokkal, Lakatos Viktória és Brandtner Lilla verssel, Papp Máté prózarészlet felolvasásával színesítette. A műsort látva összeszorult a szívünk és rádöbbentünk, milyen jó nekünk, akiknek nem kell küzdenünk magyarságunkért.
A műsor után közös koszorúzásra került sor. Mielőtt búcsút vettünk volna, Kálnai Zsolt intézményvezető úr beszélt a mi iskolánkról és átnyújtott egy diákjaink által dedikált könyvet Berettyóújfaluról. A búcsúzás után ünneplőbe öltözött diákjaink átalakultak élményekre vágyó turistákká. Akár Rákóczi-emléktúrának is nevezhetnénk utunkat, mert kezdtük Borsiban, II. Rákóczi szülőhelyén és befejeztük Kassán a Rodostói-házban, száműzetésének színhelyén. A borsi, felújítás előtt álló Rákóczi-kastély gondnoka az idő rövidsége miatt gyorsított fordulatszámon ontotta az információkat a Rákócziak históriájáról, bemutatta a kastély látogatható részeit és mesélt az ellopott és megtalált Rákóczi-mellszoborról. A délután nagy részét az innen körülbelül 80 kilométerre fekvő Kassán töltöttük. Kassa Szlovákia második legnagyobb városa, ahol csupán 4 %-nyi magyar él. A patinás belvárost lakótelepek, ipari létesítmények sora veszi körül. A város közepét elfoglaló, csónak alakú főtéren magasodik a Szent Erzsébet székesegyház gótikus épülete, amely önmagában is gyönyörű, de különlegességét fokozza, hogy alagsorában található II. Rákóczi Ferenc és édesanyja, Zrínyi Ilona több száz éves csontjait rejtő szarkofágja. 1906-ban szállították ide a koporsókat Törökországból Kassára, mert II. Rákóczi Ferencnek az volt a kívánsága, hogy magyar földön nyugodhasson. Szívének hamvait Párizsban őrzik.
Városnézésünk során útba ejtettük a színházat, a koldusházat, a Lőcsei-házat, a jezsuita templomot és az egyetem szlovák tanszékének épületét. Utolsó állomásunk a Rodostói-ház volt. 1938-ban kezdték el építeni, de csak 1991-ben nyitották meg a közönség előtt, addig múzeumi raktárként használták. Az eredeti ház Törökországban, Rodostóban (mai nevén Tekirdağ) áll, ahol II. Rákóczi Ferenc 1720 és 1735 között élt és kivitelezésében ő maga saját kezűleg is részt vett. A kassai másolat őriz néhány eredeti használati tárgyat Rákóczi hagyatékából, a pipatórium díszes pipáit, egy eredeti mennyezeti rozettadarabot, egy Rákóczi által faragott szék másolatát. Kisfilmen megtekintettük az 1906-os újratemetési ceremóniát. Benéztünk Mikes Kelemen kicsiny szobájába, ahol Rákóczi emlékiratait írta a száműzetés idején.
Rövid szabadprogram után indultunk haza elfáradva, álmosan, de sok-sok élménnyel és ismerettel, amit nem a történelemkönyvekből szívhattunk magunkba, hanem testközeléből tapasztalhattunk meg idegenvezetőink közvetítésével. Mi, pedagógusok is feltöltekeztünk és örömmel fogadtuk diákjaink hálát sejtető kérdését: „Tanárnő, jövőre is jövünk?”