A Nadányi Zoltán Művelődési Ház, a Magyar Küldeményművészeti Társaság és a Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művésztelep szervezésében drótSZAMÁR, pléhKECSKE, vasPARIPA című nemzetközi küldeményművészeti kiállítás megnyitóra került sor 2016. április 20-án a Nadányi Zoltán Művelődési Ház Kárpáti Gusztáv termében, ahol Kiss Zoltán Air Brush festő kiállítását is megnyitották.
Kocsis Csaba népművelő köszöntötte a megjelenteteket és mutatta be az alkotót. Kiss Zoltán így vall magáról: A gyermekkori fantázia kiteljesedése érdekében sok mindenre képesek vagyunk, s szerintem az igazi művészben kezdettől fogva ott lapul az egyediség, mely megpróbál belőle kitörni. Ez velem sem történt másként. A festészet és a zene egymást váltogatva tűnt fel életembe, mígnem megtaláltam azt a festészeti módot, mely tökéletesen képes visszaadni az élet szépségének legkisebb részleteit. Ez számomra az airbrush művészete, melyet immáron 3 éve igyekszem megismerni. Az első évemet kizárólag a tanulás, míg az utóbbi 2 évemet saját hangom megtalálása jellemezte.
Vass Nóra, a miskolci Herman Ottó múzeum munkatársa nyitotta meg a küldeményművészeti kiállítást. Mi is az, hogy mail art? Mi a legfrissebb mail art termés? A megnyitóból ezt is megtudhattuk. A mail art legfőbb tulajdonsága az, hogy általában azon az első kiállítási helyen látható egyszerre, - és ezt követően sehol máshol nem láthatóak együtt kiállítva a beérkezett alkotások - ahová a kiírási tematika odarendelte. Az ebben a teremben látható munkák talán sohasem lesznek együtt újra láthatóak. A mail art legjellemzőbb tulajdonsága, hogy kommunikál, kapcsolatokra épít. A mail art egy kommunikációs törvényszerűségre építő dolog, arra épít, hogy nem tudunk nem kommunikálni.
A rendezvényen közreműködtek: Vass Tibor, a Magyar Küldeményművészeti Társaság elnöke, aki a beérkezett esszékből olvasott fel néhány alkotást. Balog László és Balog Aliz előadásában a Bihari Dalpályázatra elkészített Bringa dal zeneszámot hallhattuk.




