A Berettyó Kulturális Központ - Nadányi Zoltán Művelődési Ház és a 100 éves József Attila Általános Iskola - a költészet hete alkalmából - Dr. Garamvölgyi László: Hogyan halt meg József Attila? című könyvéhez kapcsoló író-olvasó találkozóra invitálta városunk lakosságát, mely 2016. április 6-án az iskola aulájában került megrendezésre.
Egészen újszerű az irodalomban ez a mű, mely akár vitára is adhat okot, mondta Bukusné Tóth Lívia pedagógus, aki köszöntötte az érdeklődőket. Míg a könyv szerzőjét az iskola igazgatónője, Kurtán Mónika köszöntötte. Ezt követően Bácsa Dóra 7.b osztályos tanuló József Attila: Talán eltűnök hirtelen című versével, Lisztes Krisztián 8.b. osztályos diák pedig Dr. Garamvölgyi László: Hogyan halt meg József Attila? könyvéből idézve adta meg az író-olvasó találkozó alaphangulatát.
Általános iskolában úgy tanultuk, hogy a költő öngyilkos lett. Ezt a dolgot megcáfolva, bizonyíthatóan állítja az Országos Rendőr-főkapitányság egykori szóvivője, hogy bizony-bizony baleset áldozata lett József Attila. Hogy mire is alapozza felvetéseit? Az előadásból ezt is megtudhattuk. Garamvölgyi elmondta, hogy oknyomozó újságíró szeretett volna lenni, így ő maga is próbálta beleképzelni magát a történésekbe. Mi történt? Milyen tárgyi bizonyítékok, dokumentumok, jegyzőkönyvek maradtak ránk? A tragédia utolsó 24 órájának rekonstruálásában ezen tárgyi emlékek vizsgálata mellett, a helyszínbejárás, a még élő visszaemlékezők megkérdezése indította útnak a könyv születését, mely először 2001-ben jelent meg.
Mint tudjunk, József Attila 1937. december 3-án, 19 óra 36-perckor az 1242-es számú Nagykanizsából Budapestre közlekedő tehervonat 15. és 16. kocsija között lelte halálát. Miért lett volna öngyilkos? Az alábbi megállapítások is azt támasztják alá, hogy baleset áldozat lett a költő: a tragédia napján négyszer megy át a síneken, karácsonyra tervezte Kozmutza Flórával az esküvőt, este még vissza akart menni vacsorázni a leánytestvéréhez, Etelkához. Miskolcon előadó estet szerveztek neki a következő hétre. Megsúgták neki, hogy Kosztolányi javaslatára 1938 januárjában megkapja a Baumgartner nagydíjat, ami 10.000 pengő volt. Többek között ezekkel az érvekkel, állításokkal támasztja alá igazát dr. Garamvölgyi László, hogy József Attila nem öngyilkos, hanem baleset áldozata lett.
A könyvbemutató végén az érdeklődők kérdéseire is válaszolt az író. A költészet napi rendezvénysorozat tovább folyatódik 2016. április 7-én, a József Attila Általános Iskolában 14 órától, a Dr. Fráter László könyvtár avatásával és az Ember és a természet című versíró pályázat eredményhirdetésével.




