2016. április 4-én a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola könyvtárában egy iskolatörténeti kiállítással vette kezdetét a költészet hete elnevezésű rendezvénysorozat városunkban.
Kurtán Mónika, a József Attila Általános Iskola igazgatónője köszöntötte a kiállításon megjelenteket. Néhány gondolat erejéig felvázolta a 100 éves iskola múltját, történetét. Mint elmondta, 1915-ben polgári leányiskolaként kezdődött el az oktatás az intézményben. 1917-ben Berettyóújfalui Református Polgári Leányiskola nevet kapta, mely ekkor már tornateremmel, rajzteremmel is bővült. 1948-ban Állami Általános Leányiskolaként, 1962-től 1995-ig 2.sz általános iskolaként ismertük. 1995-től kezdve viseli József Attila Általános Iskola nevet az intézmény. Összevonások és intézménykiválás után kapta meg 2013-ban a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola nevet.
Az iskola 2015-ben elnyerte az akkreditált kiváló tehetségpont címet, míg ettől az évtől kezdve az Ökoiskola címmel is büszkélkedhet. A 666 diák mindennapi oktatását, nyugodt légkörét az iskola több mint 70 pedagógusa, irodai alkalmazottja, takarítója segíti.
Az iskolatörténeti kiállítást Kiss Tamás pedagógus, könyvtáros mutatta be. Olyan érdekességeket állítottak ki a tárlókban, melyek korábban „könyvjelzőként” szolgálhattak, de a könyvtár legrégebbi - 1848-ból való - könyvét, és a Petőfi Önképzőkör jegyzőkönyvét is megtekinthetjük.
A költészet napjához közeledvén Kovács Nikoletta és Gulyás Krisztián 4.b. osztályos tanulók egy-egy vers elmondásával tették még emlékezetesebbé a megnyitót.
A költészet hete rendezvénysorozat programjai tovább folytatódnak, melyet itt tekinthetnek meg:




