artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Berettyó Kulturális Központ – Bihari Múzeum szervezésében egy új sorozat vetette kezdetét 2016. február 11-én, Tudástár – szabadegyetem mindenkinek címmel. Első alkalommal Csarkó Imre: Szemelvények Esztár XX. század történetéből című könyvét mutatták be.

 

 

Korompainé Mocsnik Marianna múzeumvezető köszöntötte az érdeklődőket és az Esztárból érkező vendégeket. Mint elmondta, valami különleges új sorozat kezdődik a Bihari Múzeumban. A TUDÁSTÁR legfontosabb feladata az ismeretterjesztés, Biharország történelmének, irodalmi és néprajzi értékeinek és a magyar kultúrtörténet emlékeinek megismertetése. Az itt folyó tudományos munkába egy kis bepillantást nyújt Csarkó Imre történész kutató munkája, melynek kézzel fogható bizonyítéka ez a szép kötet is.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez követően Szécsi Tamás, Esztár község polgármestere nyitotta meg a szabadegyetem első összejövetelét. A könyv összefoglalja és tárgyi, írásbeli dokumentumok, valamint visszaemlékezések révén mutatja be Esztár XX. századi történeté t- mondta örömmel a városvezető. Majd hozzátette, hogy az ilyen kutatómunkák gazdagítják a térség emlékeit. Akiknek Esztár sokat jelent, és átolvassák, beleolvasnak a könyvbe, megdobban a szívük. Záró gondolataiban megköszönte a segítséget mindazoknak, akik hozzájárultak a kötet megjelenéséhez, melynek apropóját az adta, hogy Esztár 2015-ben ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját.

A megnyitó után a könyv írójával beszélgetett a falukutató csoport egyik tagja, Szécsi Attila.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhány személyes kérdést követően a könyv megjelenéséről, történelmi és néprajzi szakos élményeiről is kérdezte a szerzőt. Csarkó Imre örömmel köszönte meg, hogy egykori általános iskolai történelem tanára, és középiskolai történelem tanárnője is megjelentek.

A könyv előkészületeivel kapcsolatban megtudtuk, hogy több ezernyi dokumentum átolvasása, átválogatása után készülhetett el, így több hónapnyi kemény munka eredményeként immár nyomtatott formában is megjelent. Az Esztárban tevékenykedő falukutató munkacsoport munkásságának is fontos szerepe volt a kötet megjelenésében, akik az interjúkészítésekben, gyűjtőmunkálatokban is segítettek. Rajtuk kívül a Bihari Múzeum munkatársai is nagy segítségére voltak a szerzőnek. Ez az érdekes és különleges tudástár Esztár XX. századi történetét dolgozza fel, levéltári anyagokkal és interjúkkal gazdagítva.

A Tudástár – szabadegyetem mindenkinek következő előadására 2016. március 10-én, 15 órától kerül sor, ahol a Déri Múzeum történésze, Korompai Balázs tart előadást, Tárgyak-dokumentumok-emlékmorzsák a ’48-as szabadságharc idejéből címmel.