artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár szervezésében 2015. november 23-án került bemutatásra egy író-olvasó találkozó keretében Bói Anna most megjelent, Szóvarázs című könyve. A szerzővel Bukusné Tóth Lívia és Kocsis Csaba beszélgetett.

 

 

Kocsis Csaba népművelő a rendezvényt a következő szavakkal nyitotta: "Ha valaki megszületik, sokan összejönnek. Most egy könyv született meg - a boldogság kézikönyve -, és a bemutatóján szintén sokan megjelentünk, hogy a mű elő- és utóéletéről minél többet megtudhassunk, az általa közölt gondolatok hírét tovább vigyük."

Bukusné Tóth Lívia elmondta, a könyv elkészültekor őt kérte fel az író, hogy olvassa át magyar tanári szemmel és stilisztikailag javítsa az esetleges hibákat. A régi jó ismeretség okán el is vállalta a feladatot. A könyv olvasása során egyszer csak azt vette észre, úgy magával ragadta a mű tartalma, hogy habár már a sokadik oldalnál tart, még egyetlen sort sem javított benne. Úgy érzi olvasás közben együtt él a könyvvel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bói Anna legfontosabb szerepének azt tartja, hogy családban élő ember, háromgyerekes anyuka, feleség. A könyv egy idős professzor asszonyról szól. Az írónő is szeretne olyan lenni, mint ő és nagy örömére a visszajelzések arról árulkodnak, többen is így éreznek a könyv elolvasása után. A főszereplő egy kitalált figura, akit több emberből formázott. Az egyik a szerző anyukája, valamint Etka anyó, Kopp Mária, Bagdy Emőke, külföldi személyiségfejlesztő nagyasszonyok és benne van maga Bói Anna is.

Mint azt megtudtuk, egy hatgyermekes család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot és a kisgyermeknek óriási szüksége volt arra, hogy figyeljenek rá a többiek. Nagyon szeret olvasni, mesélni és talán ezekből adódik maga az írói indíttatás is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A rövid bemutatkozás után Bukusné Tóth Lívia néhány sort idézett a könyvből: „Ez a könyv egy olyan asszony életébe enged bepillantani, aki megtanulta meghallani, amit a szíve mond. Ő is ugyanolyan, mint bármelyikünk. Bár képzelet szülte, lehetne egy közülünk. Biztosan élnek is közöttünk ilyen emberek. Őt is érinti a gazdasági válság, öregszik, mint bárki más, mégis van valami, amiben nagyon is különbözik általában az emberektől. Szereti és feltételek nélkül elfogadja magát. Boldog, derűs és elégedett. Hisz az élet jóságában. Tudja, minden rendben van úgy, ahogy van.”

A szerző középiskolai tanárként nagyon sokszor játszott a gyerekekkel „levél a jövőből” gyakorlatot, ahol a feladat a legmerészebb jövő, a legnagyobb álmok leírása. Ez a könyv is egy ilyen játéknak indult. Üzenete: a szavaknak varázslatos ereje van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A beszélgetés közben Bukusné Tóth Lívia tanítványa, Jenei Annabella egy rövid részletet olvasott fel a könyvből, majd Rostás Farkas György hasonló töltetű versét hallgathattuk meg Kocsis Csaba énekmondó tolmácsolásában.

Az  est folyamán Bói Anna munkásságáról is beszélt. Jelenleg coach (mentális edző), mediátor és konfliktuskezelési szaktanácsadóként tevékenykedik. Minden hét keddjén öttől hétig a következő programokkal várja Berettyóújfaluban, a Kálvin tér 8. szám alatt lévő irodájába a felnőtt nőket, és asszonyokat: A hónap első keddjén BoldogAsszonyok KerekAsztallal, a hónap utolsó keddjén Szóvarázs Klubbal, és a hónap többi keddjén Játszóházzal felnőtteknek. Minden érdeklődőt szertettel vár, azt is aki még keresi a boldogságot, és azt is, aki már megtalálta.