A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár, valamint a Bihari Szabadművelődési és Népfőiskola Egyesület szervezésében – a Múzeumok Őszi Fesztiválja és A művelődés hete - A tanulás ünnepe rendezvénysorozat keretében – vehettünk részt a Kelet Népe ’80 - A Sebes-Körös partjától az Adler nyomdáig című kiállítás megnyitóján 2015. október 19-én.
A rendezvény a Körömvirág együttes előadásával kezdődött, megzenésített versek csendültek fel Szászné Ökrös Beáta és Kocsis Csaba tolmácsolásában.
Ezt követően Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere mondott köszöntő beszédet. Polgármester úr elmondta, a most megnyíló kiállítás sok szállal kötődik Biharhoz, a XX. századi történelmünkhöz. Szabó Pál, Sinka István és Barsi Dénes hallgatva az idők szavára, a Komádi és Vidéke című folyóirat megszűnése, valamint a Tiszántúli Figyelő jogainak megszerzése után álmodták meg a Kelet Népét, amely a korábbi folyóiratok szellemi folytatása volt, ekkor 1935-öt írunk. Egy nagy világégést követően, 1920-ban Csonka Bihar Vármegye megalakul, és Berettyóújfalu megyeszékhely lesz. Ezt a lehetőséget kihasználva, 1927-28-ra már kézzel fogható eredményeknek lehetünk tanúi: Gróf Tisza István Közkórház, Leventeház. Az 1874-ben felépített, a Kelet Népéhez szorosan kötődő Községháza ezekben az időkben jelentős szerepet játszik a település életében – emlékezett vissza a 80 évvel ezelőtti időkre, előzményekre Muraközi István. Az infrastrukturális feltételek meglétét követően, annak fejlesztése mellett a mai napig fontos feladat, hogy ezek az intézmények kellő teret tudjanak biztosítani az itt élő alkotóknak, oktatóknak, tanítóknak, nevelőknek.
A szellemi pezsgés kiteljesedését a Kelet Népe mutatja a legszebben, amely a mai múzeum épületében, Ács Adler József nyomdájában került először nyomtatásra, majd országos népszerűségre tesz szert. Polgármester úr a napokban kapott egy elektronikus levelet Ács Adler József fiától, Ács Andrástól, Izraelből, melyben minden szervezőnek és résztvevőnek kifejezte köszönetét és háláját, hogy még 80 évvel a Kelet Népe kiadása után is nem csak a szellemi alkotókról, hanem a nyomdászról, Ács Józsefről is megemlékezünk.
Muraközi István kiemelte, meg kell köszönnünk a szellemi elődöknek, hogy próbálták a lehetőségeket erőfeszítést, pénzt nem sajnálva megragadni, kiadványaikkal a parasztságot és középréteget felpezsdíteni szellemi, kulturális téren. Köszöntője végén mindenkinek jó emlékezést kívánt.
A kiállítást Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület elnöke nyitotta meg. Beszédében összehasonlította a 80 évvel ezelőtti korszakot a jelennel, a Kelet Népe indulását jellemző körülményeket figyelembe véve. Sinka István: Fekete bojtár vallomásai című írásából idézve, visszaemlékezhettünk a folyóirat indulása körüli időkre: „…Délután, mikor mentünk elfelé Komádiból, a Sebes-Kőrös hídon megálltunk. Szabó Pál elővett egy noteszt és beleírta: Elismeri, hogy Barsi és én leheltük életre a folyóirat nevét, s amennyi tőle telik, ő is támogatja, ha egyébbel nem is, de írásokat ad…”
A megnyitó beszédből további sok érdekes részletet ismerhettünk meg a Kelet Népe alakulásáról, életéről, valamint betekintést nyerhettünk a Népfőiskola mozgalom magyarországi indulásáról, korszakairól, jelenéről, az emberek (oktatók, hallgatók) egymás közötti egyenrangú tanulási lehetőséget biztosító fontosságáról.
Porkoláb Lajos megnyitója után Dr. Takács Mikós egyetemi adjunktus, A saját és az idegen kultúra a Kelet Népében című előadását hallgathatták meg a rendezvényre ellátogatók.
A rendezvény a kiállítás bejárásával, valamint a Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár épületének falán immár 10 éve felavatott Kelet Népe emléktábla megkoszorúzásával ért véget.
A kiállítás díjmentesen megtekinthető 2016. január 10-ig, a múzeum időszaki kiállító termében.




