A Bihari Népművészeti egyesület 21. alkalommal képviselte Berettyóújfalut és a térséget a Budai Várban rendezett Mesterségek Ünnepén, augusztus 19-23-ig. Augusztus 22-én Kállai Irén, a BNE tagja, aki 16 évig titkári teendőket látott el, Király Zsiga díjban részesült.
28 mester és segítő vett részt, a fazekas, a játékkészítő, a szűrrátét, a vasműves, a pásztor művészetet, a pipakészítő, a bőrös, az ötvös, a kádár, a faműves, a kovács, a kályhás, és a tülökdíszítő mesterséget képviselve.
Ebben az évben a pásztorélet bemutatása volt a kiemelt téma, az egyesület is készült a pusztai élet jellegzetes eszközeinek, viseletének bemutatására az érdeklődő közönségnek.
Augusztus 20-án a mesterek felvonulásán, a kenyérszentelésen kilencen vettek részt hagyományos bihari viseletben. A négy szűrbe öltözött mesternek nagy sikere volt.
A megszentelt kenyérből a látogatóknak is jutott.
Augusztus 22-én Kállai Irén, a BNE tagja, aki 16 évig titkári teendőket látott el, Király Zsiga díjban részesült. A díjátadáson részt vett Muraközi István polgármester is. Az ünnepség után a mesterek ajándékokkal köszöntötték. A közös szalonnasütés, beszélgetés során régi kedves emlékek idéződtek fel. Az egyesületet több berettyóújfalui ismerős is meglátogatta.
Kállai Irén Király Zsiga díjra való felterjesztése
Kállai Irén a Bihari Népművészeti Egyesület alapító tagja, 16 évig titkára, a Bihari Múzeum vezetője, etnográfus, a város Erdélyi Gábor díjasa.
1993-óta segíti az egyesület munkáját kitartással, lendülettel az első lépésektől. Az egyesület titkáraként feladata volt a forrásteremtés, a pályázatok írása, beszámolók készítése. Segítette az elnököt, a vezetőséget a programok szervezésében, kiállítások rendezésében. Képviselte az egyesületet a Mesterségek Ünnepén is, de igazán a felnőtt alkotótáborokban találta meg a szervezés, a tudás átadásának lehetőségét.
16 éve vezeti az országos, de mára már nemzetközi tábort, ahová visszajáró alkotók jönnek. Egyik szerkesztője volt a 15 éves évfordulóra kiadott egyesületi katalógusnak, amelyre méltán büszkék vagyunk.
Segítsége ma is nélkülözhetetlen, hiszen fő erősségei közzé tartozik a pályázatírás, s a megvalósítás. Temperamentumával, magával ragadó ötleteivel az egyesület javát szolgálja.
Javaslom Őt a Király Zsiga díjra.
Bihari Népművészeti Egyesület
Török Istvánné
elnök




