artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

Régi művek a XXI. század vásznain címmel nyílt időszaki kiállítás a Bihari Múzeumban 2015. május 13-án, mely a Tevan család nyomdai és kulturális örökségét mutatja be. Az interaktív kiállítás 2015. augusztus 14-ig díjmentesen megtekinthető a múzeum nyitvatartási idejében.

 

 

Brandtner Lilla előadásában Vörösmarty Mihály - Gondolatok a könyvtárban című - versével vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó. Ezt követően Lackó Györgyné, a Sinka István Városi Könyvtár vezetőjének köszöntőjéből megtudtuk, hogy a 2001-óta egy épületben lévő Sinka István Városi Könyvtár és Bihari Múzeum számos közös programmal gazdagították eddig is a városunk kulturális életét. A kapcsolat további erősödését eredményezte, hogy 2013-ban összevonták a két intézményt. A közös munkának köszönhetően született meg egy olyan kiállítás szervezésének gondolata, melynek témája a könyv és annak születése.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Sinka István Városi Könyvtár 2015. augusztus 20-án ünnepli fennállásának 65. évfordulóját. Ebből az alkalommal érkezett az időszaki kiállító terembe a Tevan Alapítvány nyomdaipari gyűjteménye, s ennek jegyében áll össze az idei múzeumok éjszakája programja, mely utazásra invitál minket a Gutenberg galaxisban. Záró gondolataiban elmondta, hogy olyan korban élünk, amelyben egyre több könyvet publikálnak és egyre könnyebb akár magánkiadásban megjelentetni könyveket, de egyre növekszik az e-könyvek népszerűsége is. Mondhatjuk-e hát, hogy a nyomtatott könyv napja leáldozott kérdésre Babits Mihály, a magyar könyv ünnepére írt verséből idézett a könyvtárvezető:

Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.

Ezt követően Tevan Ildikó, a Tevan Alapítvány elnöke tárlatvezetéssel egybekötött kiállítás megnyitót tartott. Előadásából megtudtuk, hogy a kiállítás anyaga négy egységre bontható, mely mégis egy egésznek tekinthető. Ezek az egységek nyomdatörténeti, családtörténeti, művészettörténeti és múzeumpedagógiai részekre bonthatóak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Tevan Alapítvány 2008-ban hozott létre egy vándorkiállítást, amely már 7. éve járja az országot, és határon túli településeken is láthatták a gazdag gyűjteményt.

A vándorkiállítás egy zsidó származású család, a Tevan család szellemi, kulturális, művészeti és nyomdaipari örökségét gondozza és ismerteti meg az utókorral. Az alapítvány vezetője, Tevan Ildikó közvetlen leszármazottja eme szellemi és kulturális örökségnek. A család Békés megyéből származik, a nyomdaalapító, Tevan Adolf és fia Andor korszerű nyomdát hoztak létre, ahol szép kivitelezésű, igényes könyveikkel hamar népszerűek lettek. A család egyes tagjai kulturális értelemben is kiemelkedőt alkottak. Engel Tevan István grafikus, a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztjének birtokosa. A II. világháború viszontagságaiban a családból sokan elhunytak, emléküket hátramaradt alkotásaik őrzik.

A Tevan Interaktív kiállítás jellegéből adódóan többet nyújt a látogatónak, mint egyszerű dokumentumgyűjtemény. A gyűjtemény a modern technika adta lehetőségekkel kínál múzeumpedagógiai órákat felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, melyre a múzeum dolgozói mindenkit sok szeretettel várnak.