2015. április 27-én már a negyedik Tájak és emberek előadáson vehettünk részt, amelynek Nemes Sándor famíves volt a vendége. Az est háziasszonya ezúttal is a mindig vidám és lelkes Seres Katalin volt.
Nemes Sándor - Biharnagybajom szülötte - 1987 óta oktat, alkotó táborokat szervez és vezet, könyveket ír, de legfőképpen a fafaragással foglalkozik. A famívessel és alkotásaival a saját honlapján ismerkedhetnek meg bővebben: , ahol megcsodálhatják alkotásait is.
2012-ben Kazakisztánban állították fel azt az életfát, amelyet Nemes Sándor fafaragó mester két fiával három hónapig készítettek. Az életfa felállításának célja, hogy emléket állítsanak a közös ősöknek, mely a régi magyarok és a régi kazahok legnagyobb szimbóluma is volt. Az előadáson megismerkedhettünk a Kazakisztánban élő turdai magyarokkal és a közös emlékek jelképeként az életfa állítás pillanatait is megosztották velünk.
Ez az életfa az örök időknek szól, mi már régen nem leszünk, de ez az életfa mindig ott fog állni és bizonyítani fogja a rokonságot, melyet a magyar nép szívből ajándékozott.
Nemes Sándor így fogalmazott az életfa felállítás kapcsán: Tényleg hálát adhatok a teremtőnek, hogy engem választott ahhoz, hogy ezt megfaraghassam. Az ezer év utáni nagy találkozás örömében úszni nem mindennapi dolog. Az életfa mindig is központi szerepet játszott a magyarság életében, összekötötte a Földet az Éggel, az anyagot a szelemmel. Azon kívül, hogy összeköti a Földet a szelemmel, az élet körforgását is jelöli. Egy nép összetartozását is jelképezi.
Ez a Kazakisztánban felállított életfa a közös mitológiákat ábrázolja a kezdetektől a végtelenig, hiszen a tetején ott vannak az égitestek és a tejút jelképe. Így például a tengeri szó írása is, mely végtelenbe mutat, mely azt jelenti, hogy a mi munkáknak sincs vége.
A filmvetítések után a kötetlen beszélgetés mellett a tombola sorsolás izgalmai is fokozták a hangulatot. A Tájak és emberek előadássorozat egy időre elbúcsúzik, de november környékén újra sok szeretettel várnak minden érdeklődőt új előadásokkal a szervezők.




