A Bihari Múzeum és Sinka István Városi Könyvtár Tájak és emberek címmel sorozatot indított Kari Sándor operatőr-rendező Erdélyben és a Gyimesekben készült kisfilmjeinek bemutatására. A Nadányi Zoltán Művelődési Központban megtartott esték háziasszonya, Seres Katalin mutatta be Kari Sándor munkásságát, sikereit, díjait. 2015. április 13-án „A keleti végeken” címmel újabb kisfilmeket láthatott a szépszámú közönség.
Az érdeklődő közönség a korábbi vetítések alkalmával megismerkedhetett a pityókás kenyér sütésével, a sajtkészítéssel, a kalotaszentkirályi népviselettel. A Torockóról készült filmben láthatták a hagyományos farsangtemetést, és megcsodálhatták a tájat, a falu gyönyörű házait, vízimalmát, múzeumának és magángyűjtőinek értékes gyűjteményét.
2015. április 13-án levetített, „A keleti végeken” címet viselő alkotások is teltházas közönséget vonzottak. A jelenlévők megtekinthették Berecken, Gábor Áron szülőfalujában, az ágyúöntő emlékházát. Khell Ödön alapítványi elnök elmondta, hogy a településen a mai napig tisztelettel emlékeznek az 1848-as hősre.
Alsócsernátonban Haszmann Pál családjának gyűjteményét mutatta be a Domokos kúriában és annak kertjében. Láthattunk itt irodalmi, történelmi emlékszobát, falumúzeumot, temetőkertet, kocsimúzeumot, különböző mezőgazdasági gépeket, rádiók, lemezjátszók gyűjteményét.
A látottak a magyar nép találékonyságát, szellemi nagyságát prezentálta. Nyaranta fafaragó táborokban, népfőiskola keretében neves szakemberek adják át ismereteiket, tanítják a fiatalokat. Haszmann Pál kiemelte, hogy „…nekünk nem henyélő, helyét nem találó fiatalságra van szükségünk, olyanokra, akiket arra tudunk tanítani és nevelni, hogy tanuljon, dolgozzon és imádkozzon. Ez a három szent dolga és feladata a mai magyar fiatalnak és minden nemzet fiának itt a Kárpát-hazában.”
Deáky András nyugdíjas tanár-iskolaigazgató, író tette közismertté Gyimesbükkön az ezeréves határt. Pünkösdkor zarándokok ezrei látogatnak el oda különvonattal, autóbuszokkal, személygépkocsikkal. Mindent megtett azért, hogy a legkeletibb, 30. sz. vasúti őrházat felújítsa, és Bilibók Ágoston nyugdíjas vasúti tiszt gyűjteményével berendezzék. Közös munkával rendbehozták a kis római katolikus templomot, a Kontumáci-kápolnát. Emléket állítottak a Tatros folyó szorosát védő hősöknek, akik a tatárjárás, az 1848-49-es szabadságharc, majd a II. világháborúban védték a magyar hazát az ellenséges hadakkal szemben.
A filmvetítés végén Kari Sándor örömét fejezte ki, hogy alkotásait a vetítések során megoszthatta közel négyszáz nézővel. Megköszönte Gombos Éva, Seres Katalin és Vékonyné Somi Erika közreműködését, akik a filmek elkészítésében segítették munkáját.
A hagyományokhoz híven ezen az estén is kisorsolták a kisfilmeket megörökítő DVD-ket. Az est házigazdái maguk sütötte kézdivásárhelyi kerek perecekkel vendégelték meg a közönséget.




