Immár harmadik alkalommal rendezték meg a sikeres Biharországi estéket 2015. február 27-én, a Nadányi Zoltán Művelődési Központ Erdélyi Gábor termében. Ezúttal a képzőművészet kapott főszerepet.
A rendezvényt három kisebb egységre lehetne bontani, mely mégis egy teljes kerek egészet alkot. Az egységeket összefogja a tisztelet és az emlékezés. Cs. Erdős Tiborra emlékeztünk, aki 2015. február 27-én lett volna 101 esztendős.
Az est házigazdája Kolozsvári István, városunk kulturális menedzsere volt. A vendégek egyike Dr. Dénes Zoltán c. kanonok, aki 2014 augusztusa óta Berettyóújfalu plébánosa. A beszélgetés során megtudtuk, hogy miért is kötődik annyira a Partiumhoz, Erdélyhez a plébános. Mint elmondta: „Váradnak van egy olyan tulajdonsága, hogy az mindig a jövő városa” „Várad egy időkapszula, ahol a római kortól egészen Mátyás királyig, Bethlen Gáboron keresztül napjaikig mindig találunk valami újat” – tette hozzá. Dr. Dénes Zoltán a Nagyváradi Egyetemen mesterképzést is tart, és a Nagyváradi vár régészeti feltárásának ásatásainál is részt vett.
A rendezvény aktualitása mégis az emlékezésé, emlékezés Cs. Erdős Tiborra, Berettyóújfalu szülöttjére. Kolozsi Tibor szobrászművész és Erdős Zsigmond operatőr, - aki az elhunyt festőművész fia - segítségével elevenítették fel a művész néhány örömteli pillanatát.
A visszaemlékezést Kari Sándor operatőr, rendező által készített videó tette még meghittebbé, melyben a 100. születésnapját ünneplő művészt köszöntötték Kolozsváron, aki ezt követően, egy hét múlva Berettyóújfaluban személyesen mutatta be a galéria falain a városnak ajándékozott további alkotásait. A városunkban látható képek csupán csak egy töredéke annak a sok alkotásnak, melyet készített. Cs. Erdős Tibor az akkori kiállítás megnyitón így nyilatkozott: „Az, hogy én itt vagyok, egy szóval lehet kifejezni; Berettyóújfalu - LEÍRHATATLAN!
Az rendezvény befejezéseként Muraközi István, Berettyóújfalu város polgármestere ünnepélyes keretek közt adta át a nagyközönségnek a Cs. Erdős Tibor termet. Így egy állandó kiállítással gazdagodott városunk, melynek otthonaként a Nadányi Zoltán Művelődési Központ szolgál. Az ünnepségen jelen volt az elhunyt művész fia: Erdős Zsigmond ésKolozsi Tibor, a Barabás Miklós Céh elnöke is. Pezsgős koccintással fejeztük ki tiszteletünket Berettyóújfalu géniuszának. A képekben, alkotásokban mindig érezni fogjuk az ő közelségét, művészi nagyságát.




