Új időszaki kiállítást láthatunk a Bihari Múzeumban, ahol Földesi László égetett agyagszobrait csodálhatjuk meg. 2015. február 18-án nyílt meg a Sárréti gyökereink elnevezésű kiállítás.
A Szerepi Hamvas Népdalkör műsora után Kocsis Csaba népművelő mutatta be az alkotót és méltatta az elkészült szobrokat. Köszöntőjét az általa írt vers részletéből idézve kezdte:
"…mikor Isten a világot teremtette
elejtett egy félig gyúrt sárdarabot
amelyből nem édenkert született
hanem víz áradt belőle egy folyó:
Ó! Berettyó a Sárrét peremén
az idegen félt keresztet vetett
a keresztútnál körbe nézett
ráncos anyókák ölelték a földet
bográcsban rotyogott a főzet:
pálcát tört az idő felettek …"
Szerepen is, mint a legtöbb sárréti faluban a víz volt az úr, a szerepi határ volt a legvizesebb - mondta a népművelő.
Földesi László gyökerei Szerephez és Sárrétudvarihoz kötik - vallja magáról. Itt kezdett el foglalkozni az agyaggal 2004-ben. Ahogy Bokor Gábor, a szomszéd falu költője írta:
„Egy marék agyag
került a kezembe,
és egy öreg paraszt arcát
láttam én meg benne...”
Először domborműket készített aztán következtek az arasznyi szobrok: szántó-vető ember, kendertiloló nő, szalmazsákot tömő nő, fát hasogató ember vagy vajat köpülő asszony. A művész főleg télen alkot, akkor 25-30 alkotást is készít.
Az agyagszobrokból álló kiállítás megtekinthető a Bihari Múzeum nyitvatartási idejében 2015. április 3-ig.




