A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, valamint a Blöff című sikerfilmeken edződött Guy Ritchie dolgozta fel Sir Arthur Conan Doyle brilliáns elméjű londoni detektívének legújabb történetét. A XIX. századi nyomozó, aki a fiktív irodalom egyik legismertebb figurája, már évtizedek óta népszerű mind regényekben, mind filmekben és filmsorozatokban. Robert Downey Jr. karaktere kitűnően passzol a Guy Ritchie féle elképzeléshez.

 

A mozi egyik húzóereje a tökéletesen eltalált színészpáros, Robert Downey Jr. (Sherlock Homles) és Jude Law (Dr. John Watson), akik egymással különös munkakapcsolatot és barátságot ápolnak. Az egész filmen átível a kettőjük közti élcelődés és incselkedés, amely mély baráti viszonyra utal. Néha ez “meleg baráti szeretetként” tűnik elő – hol viccesen, hol azért kissé fárasztóan.

 

A történet természetesen nem túl követhetetlen, teljesen megfelel egy blockbuster mozi által megkövetelt szintnek. Dr. Watson házassága ellenére még egy utolsó búcsúkalandba keveredik Holmes-szal, aki a Doyle regényekből is ismert James Moriarty professzorral kerül óriási összetűzésbe. A mellékszereplők is rendben helytállnak, a sztori vállalható, de Oscar díjjal biztos nem fogják jutalmazni.

 

A regényekben Homles karaktere rettentően fifikás, nagyon magas intelligenciával, józan logikával és kiváló megfigyelőképességgel oldja meg a bűnügyeket. Guy Ritchie filmjében azonban a detektív inkább jártas a közelharcban és a fegyverhasználatban, amivel az előbb említett tulajdonságai kissé háttérbe szorulnak. Ettől függetlenül a krimis elemek, a visszapillantások és megtervezett lépések, a gyors vágóképek és körültekintések mind-mind erősítik a film krimis jellegét és a londoni nyomozó rafinált elméjét.

 

Látványosság szempontjából sem panaszkodhatunk, a rendező ezt sem vette félvállról. Szemet gyönyörködtető lassításokkal és harcjelenetekkel van tele az egész film, és ez igazán jót tesz neki. Egy perc nyugta sincs a nézőnek, a jelenetek elszáguldanak egymás után, és talán ezek a legjobb húzópontok. És nem szabad megfeledkezni Hans Zimmer zeneszerző (A Karib-tenger kalózai, Eredet, A szikla) munkájáról sem, aki szokásos módon a mozihoz legmegfelelőbb szintet és stílust hozza munkájával az Árnyjátékhoz.

 

A film legnagyobb erénye nem egy-egy kiemelkedő pont, hanem az, hogy minden vonalon kiválóan teljesít, sehol sem sántít. Könnyed popcornmozi, kellő mennyiségű krimivel és akcióval ízesítve. Tökéletes évkezdet.