Kis fáziskéséssel, de én is túlestem a tűzkeresztségen: megnéztem a Hajnalhasadás első részét. Bizony. Remélem, immár újra emberszámba vesznek hasonszőrű társaim, akik ilyen-olyan módon, de már látták a műalkotást. Mert tényleg: mindenki utálja, mégis nézzük. Például Te. Igen, Rád gondolok. Sőt, még Te is. Mindenki. Még én is. Nincs is ezzel nagy baj, hiszen mindegyikünknek van minimum egy „guilty pleasure-je”: valami, amiről tudjuk, hogy rossz/pocsék, mégis nézzük/olvassuk/hallgatjuk. Mert jólesik. Az Alkonyat sorozaton meg elképesztőket lehet röhögni, ha az ember vígjátékként fogja fel. 

Kedvenc párbeszédem a harmadik etapból, a Napfogyatkozásból:

„- Bella, egy vérszomjas vámpír meg akar ölni Téged!

- Jó, ezt majd megbeszéljük! Jacob, miért nem hívtál vissza tegnap?”

Ezt így. Hát na. Itt a negyedik részben viszont már olyasmi van, ami egyik korábbiról sem mondható el: itt történik VALAMI! Nem túl sok minden, de itt legalább elmondhatjuk, hogy van cselekmény, még ha vékonyka is. Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Pattinson) összeházasodnak, nászútra mennek, ami viszont egy nem várt, rekordgyorsasággal lezajló terhességbe torkollik. Az új jövevény érkezése viszont felborítja a vámpírok és vérfarkasok között fennálló, amúgy is instabil lábakon álló békét. 

Kristen Stewart egész kellemes csalódás a zombivá vedlett állapotos Bellaként (igen, a helyzet pont olyan bizarr, mint ez a szókapcsolat). Robert Pattinsonnal eddig se volt gond, bár rajta az Újhold óta látszik, hogy azon gondolkozik, mibe keveredett. Szinte hallom, ahogy a rendező „Cut!” felkiáltása után kiengedi magából a röhögést, amit a fentihez hasonló dialógusok előadása alatt próbált visszaszorítani. Persze még mindig úgy tud nézni hősnőnkre, hogy elhiszed neki: ezt a naaaaaaagy szerelmet komolyan gondolja – nem úgy, mint Taylor Lautner, aki, hát… egyre ügyesebben veszi le a pólóját. Mi tagadás, elég sok gyakorlási lehetősége volt, azonban ezúttal meglepően kevésszer teszi. Helyette Jacob lesz a történet főszereplője úgy kb. a film felénél, ami ugye valamivel színvonalasabb színészi játékot igényelne. Itt azért már vannak gondok.

Ja és még valami: Charlie Swan még mindig állat. Messze Ő a sztori legszimpatikusabb, legemberibb szereplője, aki egészséges humorérzékkel viseli, hogy csupa idióta veszi körül. Azon ritka alkalmak egyike ez, amikor a földhözragadtság pozitívumként jelenik meg. Ha másért nem, ezért:

„Tudom, hogy Edward jó férj lesz… tudom, mert rendőr vagyok, értek egy-két dologhoz… tudom, hogyan kell levadászni valakit… és tudom, hogy kell bánni a puskával…”

Szóval fiúk-lányok, aki szereti a sorozatot, az feltétlenül nézze meg (bár nekik ehhez nem is kell külön felszólítás). Aki csak kíváncsi erre a csillogó vámpír jelenségre, annak ajánlom, hogy ezzel a résszel kezdje az ismerkedést. De a legjobban azoknak fog tetszeni, akik csak ki akarnak kapcsolódni néhány órára – mert ha más nem is, az tény, hogy túl sok agymunkát nem igényel ez a saga.