artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

tavaszbanner2020

viktoriatours

20ulius

gazdatavasz

egeszsegesvaros

helyijárat

aurabannermedium2

berettyokartya2019

LizArt Design hajas

coaching2

BoPi nyito banner uj

zoldvaros

2020. október 22. csütörtök

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Húsleves

Sült oldalas hagymás tört burgonyával, párolt káposzta

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántott szelet vegyes körettel

A heti desszert: Gesztenyés meggyes palacsinta 500 Ft/adag

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


piri2
Bessenyei ltp. üzletsor
06 (30) 596-1883

06 (30) 260-6040

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Paradicsomleves

Zúzapörkölt galuskával

"B" menü:

Hamis gulyásleves

Csirkemell csíkok rizzsel

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


stopmenu
Stop Vendéglő

Berettyóújfalu, Keresztesi út 1.

06 (54) 402-218

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Erdélyi paraszt csorba leves

Túrós palacsinta

Állandó "B" menü:

Húsleves

Rántott sertésborda sült burgonyával, csemege uborka

Állandó "C" menü:

Erdei gyümölcsleves

Rántott sajt sült burgonyával, tartármártással

HETI MENÜ

ÉTLAP

veradas

ZöldVáros Szerelempark

koboreb

 ilonatavasz2020

Fotók: Gombos Ferenc

Vidám, humoros, s mindenekelőtt rendkívül érdekes személyiség. Színvonalas munkáival mindenki találkozott már, aki Hajdú-Biharban él. Azt vallja, az igazi művészet ott kezdődik, ha valami megérinti az ember lelkét. Az idősebb jogán felajánlotta a tegeződést, így az interjúban is ezt a formulát használtuk – beszélgetés Gombos Ferenc fotóművésszel.

Kicsi a világ: az interjúra készülvén jöttem rá, hogy édesapám unokatestvéréhez jövök beszélgetni...

Te tényleg nem tudtad, hogy rokonok vagyunk?!

Tényleg nem. Komádiban születtél, mi a legszebb emléked a gyermekkorodból?

Tizenketten voltunk testvérek, sajnos öten már meghaltak. Én vagyok a tizenegyedik, van még egy öcsém. Tízéves koromig tanyán laktunk, akkor költöztünk be a faluba, Komádiba. Nagyon jó korszak volt, meghatározta az életemet.

Most Budapesten élsz?

Igen, Pesten, a Múzeum körúton van állandó lakásom, de az enyém egy kis tanya Pátyon, inkább ott töltöm az időmet. A városi életet össze sem lehet hasonlítani a tanyasi levegővel – aki nem ott született, annak nagyon nehéz megszokni a pesti életmódot; Budapest semmilyen szempontból nem igazán fért közel a lelkemhez.

Hogyan kerültél el anno Komádiból?

Ha jól számolom, akkor öt helyre is jártam gimnáziumba – egyes ismerőseim szerint az a népszerűségem titka, hogy az én korosztályomból mindenkivel egy iskolába jártam valamikor. A gimnáziumi évek alatt dolgoztam segédként kőművesek mellett. Képzeld el, már 10 éves koromban munkaviszonyom volt.

Komolyan?

Igen, benne is van a nyugdíjamban! Egy hónapig a földmérőkkel dolgoztam, az volt az első hivatalos munkahelyem. A gimnázium után egy évig képesítés nélkül tanítottam, aztán dolgoztam a tévétoronyban Komádiban, ott körülbelül tíz évet húztam le, sok érdekes műszaki ismeretet sajátítottam el.  A ’70-es évek elejétől Berettyóújfaluba kerültem, rengeteget fotóztam, megcsináltuk a fotóklubot, s végül elcsábítottak a tévétoronytól a kultúrházba dolgozni. Népművelő munkatárs voltam, emellett hozzám tartoztak a technikai dolgok, például a hangosítás.

Hogyan jött a fotózás?

Mindig érdekelt, még az újfalui évek alatt jelentkeztem a Filmművészeti Főiskolára is, ott eljutottam a legjobb húsz közé – egyszerű falusi gyerekként nagyon büszke vagyok erre, ott már a legjobb negyvenben is olyanok voltak, akik mind a filmes szakmában dolgoztak; csodálkoztak is rajta, hogy hogyan jutottam ilyen messzire.

Emlékszel még az első gépedre, az első általad készített fotóra?

Hogyne, Egi Miklós tanította nekünk Komádiban a fizikát, volt neki egy fotós szakköre, oda jártam hatodikos koromban. Meghatározott mindent. Aztán Irén nővérem vett nekem egy gépet – ha jól emlékszem, 160 forintért -, később elkezdtem dolgozgatni, rögtön vettem is magamnak egy komolyabb gépet tizennyolc évesen.

Kedvenc fotótémád?

Nincs, mindent lefotózok, ami tetszik. Nyilván van olyan, ami közelebb áll a lelkemhez – a bihari tájat, a bihari embereket soha nem lehet megunni –, de amikor megrendelésre dolgozom, akkor nagyon sok mindent csinálok. Van nehezebb, van könnyebb téma, amikor például kristálypoharat kell fotóznom egy katalógusba, akkor az nehezebb, az üveget, pláne a kristályt piszok nehéz fotózni, négyszer tükröződik vissza.

Nagyjából össze tudnád számolni, hogy hány helyen (újságban, katalógusban, satöbbi) jelentek meg eddig munkáid?

Lehetetlen, nagyon nehéz. Már a ’70-es években kezdtem küldözgetni képeket kiállításokra. Anno elküldtem egy képet például Székesfehérvárra egy amatőr kiállításra – visszaküldték, köszönik szépen, nem alkalmas. Én viszont meg voltam győződve arról, hogy ez egy nagyon jó kép, a mai napig annak tartom és büszke vagyok rá, több helyre is elküldtem később, több díjat is nyertem vele. Egyébként majdnem minden korábbi fotóm megvan összegyűjtve, de annyi helyen jelent már meg munkám (külföldön Németországban és Romániában is), hogy tényleg nem tudom összeszámolni.

Több évtizedes munkádért díjakat, elismeréseket kaptál. Tudsz rangsorolni? Melyikre vagy a legbüszkébb?

Tényleg voltak díjaim, okleveleim – de a legfontosabb a közönség! Volt például a közelmúltban Erdélyben egy kiállítás száz fotóművész munkáiból, ahol az enyém lett a közönségdíjas, arra szavaztak a legtöbben. Tudomásul kell venni, a szakma, a zsűri sohasem lehet elfogulatlan, soha nem tud objektív lenni, mert valamilyen szempont – például a téma, ami az illetőhöz a legközelebb áll – vezérli. Ezt én, Gombos Ferenc így látom, ezt te, Papp Máté úgy látod, nincs ezzel semmi gond. A közönség, az emberek véleménye a legfontosabb nekem. Tavasszal megjelent egy kiadvány Berettyóújfaluban kizárólag az én fotóimmal, a helyi média keveset írt róla, de így is rengeteg pozitív visszajelzést kaptam az itt élőktől, erre is büszke vagyok.

 

Akkor nem véletlenül töltöd fel rendszeresen a képeidet a Facebook-profilodra. Az a felület is egy közönség, ugye?

A Facebook nagyon jó dolog, csak tudni kell használni. Valóban, oda tényleg csak azt töltöm fel, amit egy plakátra is jó szívvel ki mernék tenni. A családdal, barátokkal, ismerősökkel, fotóskollégákkal tartom ott a kapcsolatot.

A beszélgetésre készülvén – hogy hátha tudok valami értelmeset kérdezni – olvasgattam interjúkat fotóművészekkel, lehet, elég blőd kérdés, de én is felteszem: mi a célod a képekkel? Bemutatni a valóságot? Információt átadni? Esetleg gyönyörködtetni?

Nem lehet ezt így konkrétan megfogalmazni, legyen ez a három így együtt. A szakmában divat lenézni a populárisabb műfajt, gondolok itt a naplementés, szép tájékra, holott nem minden ilyen giccs. Annak idején csináltam Komádiban egy fotót, a lemenő napban jött haza a gulya, a tehenek – kicsit giccses, de hihetetlenül gyönyörű fotó volt! Megmutattam anyámnak, aki annyira, de annyira büszke volt arra, hogy az ő kisfia ilyen fotót tud csinálni. Én innentől kezdve nem küzdök a giccs ellen, küzdjenek azok ellene, akik tanítják ezt a szakmát. A hangulat fokozása ugyanolyan kompozíciós elem, mint bármi más. Gondolj csak a felhőkre, azokkal tényleg mindent ki tudsz fejezni, rajtad múlik, hogy finom, lágy, lírai, vagy egészen drámai hangulatot akarsz lefesteni.

Soha nem vált rutinszerűvé a munka? Mindig van újabb s újabb kihívás? Előfordul olyan, hogy napokig nem csinálsz egy képet sem?

Mindig találok magamnak kihívást. Persze, előfordul, tudatosan volt egy olyan másfél év az életemben, amikor egyáltalán nem vettem gépet a kezembe, de ilyenkor is mindent a fotós szemével néztem. Talán ekkor fejlődtem a legtöbbet.

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy országszerte ismert fotós egyszer azt mondta, „ha elégedett vagy azzal, amit csináltál, akkor nagy bajban vagy, nyugodtan abba is hagyhatod.”

Nagyon igaz, én magam soha nem tudok elégedett lenni. Mindig valamit meglátok utólag – hogy én ezt akkor miért nem vettem észre?! Ha egy picit arrébb komponáltam volna, ha ezt máshogy csináltam volna… A fotózás olyan dolog, hogy a technikát, az alapkompozíciós szabályokat, például az aranymetszést, már két hét alatt meg lehet tanulni.

Na, nekem biztosan nem menne.

Pedig de. Ha ezek megvannak, akkor már csak gyakorlás kérdése az egész. Állítom neked, egy kiállítási szintig bárki eljuthat. El kell kezdeni, gyakorolni és gyakorolni kell – el kell jutni addig, hogy belenézel a gépbe, aztán ösztönösen csinálod a dolgokat. Egy témát olykor húsz alkalommal is megfotózok, vegyük például a tegnapi rendezvényt (a Nadányi Zoltán Művelődési Központ hivatalos átadása – a szerk.), ha egy ilyen helyen tudsz csinálni egy szuper képet, akkor az már rendben van. Szakmailag kell rendszeresen fejlődni, jómagam imádom a technikai finomságokat, ha van valami új dolog, akkor arra azonnal „rákattanok.” Ha valaki kitartóan kattintgat, akkor annak előbb-utóbb biztosan szerencséje lesz, megtalálja a különleges témát.

Van egy saját fotóm a telefonomban, mindjárt megmutatom. Ezt nyáron fotóztam reggel 8-kor, koromfekete volt minden, óriási vihar tombolt aznap.

Látod, pont erről beszéltem! Ha egy ilyet meglátsz, akkor „ész nélkül” kell fotózgatnod. Arra figyelj ilyenkor, hogy önmagában nem elég a felhőt lefotózni, keresni kell valamilyen kompozíciós elemet, például egy épületet.

Vén még valamilyen szakmai kihívás, amit még szeretnél elérni?

Az a nagy szerencsém, hogy soha nem ez volt a fő hivatásom, mindig másból éltem, persze a fotózással is megkerestem azt, amit ráköltöttem, de szerencsére soha nem voltam kiszolgáltatva, soha nem kellett ebben az értelemben véve robotolnom ebben a szakmában. Azt hiszem, nincs ilyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mennyire nyúlsz bele egy-egy képbe? Mennyire végzel egy-egy fotón utómunkálatokat?

Örülök a kérdésnek, mert amikor egy laikus ember meglát egy nagyon jó képet, akkor gyakran azt mondja: húúú, ez Photoshop! Pedig ez nem több, mint amit régen, a hagyományos fekete-fehér filmmel is meg tudtál tenni. A Photoshop nem tud többet, csak modernebb, gyorsabb – amit most fél perc alatt meg tudok csinálni, arra korábban több nap kellett. Ez nem egy elátkozott dolog, ma ez az eszközünk. Persze vannak különböző trükkök, túlzásokba nem szabad esni, figyelnünk kell az egészséges arányokra.

Meg tudnád fogalmazni röviden a fotós hitvallásodat?

Ott kezdődik az igazi művészet, ha valami megérinti a lelkünket. Az érzelmek mindig megmaradnak, ha valami megérinti a lelkünket, akkor vegyük elő a fényképezőgépünket s örökítsük meg az élményt.

Mit szólsz ahhoz, ha rólad készülnek képek? Milyen érzés a fényképezőgép másik oldalán állni?

Nem zavar különösebben, szoktak néha a kollégák fotózni, biztos tetszik nekik ez a nagy szakállas ember (nevet).

Ha jól értem, akkor a fotózás a fő hobbid. Mivel töltöd még el az idődet?

Sokat utazom, főleg Erdélybe. Ifjabb koromban jártam nyugaton is, de már nem nagyon szeretek messzire menni. Ha Komádiban járok, mindig elmegyek focimeccsre. Imádom a természetet, fotózgatok, etetgetem a madaraimat, imádok csak úgy elücsörögni a pátyi tanyámon.

Szóljon hozzá!