- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Berettyóújfalu Város Önkormányzata a „Barnamezős terület rehabilitációja Berettyóújfaluban” című projektet Európai Regionális Fejlesztései Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból valósította meg bő egy év során. Jelen projekt a Széchenyi 2020 program keretében 75 millió forintos vissza nem térítendő támogatás segítségével a Civil udvar (4100 Berettyóújfalu, Toldi u. 3.) épületei újultak meg.
- Részletek
- Írta: posta.hu
Ismer olyan postai dolgozót, akit szívesen visszatapsolna, mert példamutatóan viselkedett és dolgozott a pandémia okozta kihívások közepette is? Ha igen, mutassa be kedvenc postását egy jellemző történettel, vagy mesélje el röviden, miért tartja a munkáját példaértékűnek!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek! Megpróbáltuk összegyűjteni a nyári szünet alatt szervezett nyári táborok listáját városunkban. A lista lehet, hogy még nem teljes, de már így is 23 - különböző tematikájú - tábor kerül megszervezésre. Reméljük Önök is megtalálják közöttük gyermekeiknek a legmegfelelőbb időtöltést. Köszönjük a szervezőknek. Jó nyarat mindenkinek!
- Részletek
- Írta: ingatlannet.hu
Húsz millió forint nem sokat ér, ha a fővárosban vagy a megyeszékhelyeken szeretnénk ingatlanba fektetni. Mindezek mellett pedig a Balaton vagy a Velencei-tó sem olcsó mulatság, ha ingatlanbefektetésről van szó. Ellenben a vidéki piaccal, ahol akár 100 m2 feletti ingatlant is kaphatunk egy budapesti minigarzonért. Ráadásul ár szempontjából az sem mindegy, hogy házról vagy lakásról beszélünk.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
2021. június 27-én, vasárnap 15 órai kezdettel hálaadó zenés Istentiszteletet tartanak a berettyóújfalui református templom felújításának folytatásáért, az Őrálló Dicsőítő Zenekar szolgálatával.
- Részletek
- Írta: posta.hu
A Posta felkészült a jogszabályváltozásra: biztosítjuk az ugrásszerűen megnövekedő vámkezeléseket támogató infrastruktúrát, jelentős mértékű informatikai fejlesztést és logisztikai kapacitásbővítést hajtottunk végre, továbbá növeltük a vámkezelések elvégzéséhez szükséges dolgozói létszámot. Arra törekszünk, hogy a vámeljárási folyamat automatikus és minél gyorsabb legyen!
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Megköszönte azoknak a katonáknak, akik hároméves korában véradományukkal megmentették, majd a betegek és a társadalom minden donor iránti megbecsülését kifejezte Herczeg Zsuzsanna, aki a véradás világnap debreceni arcaként újra véradásra motiválta azokat, akik vért adhatnak. Újra: hiszen szívműtét előtt álló kislányként már megtette, az ő fényképe szerepelt a legismertebb véradásra buzdító plakáton több évtizeden át.
- Részletek
- Írta: kormany.hu
A közterületen felállított kivetítőkön a szabadtéri meccsnézés nem minősül rendezvénynek, arra a vendéglátó teraszokra vonatkozó szabályok irányadóak. Ennek értelmében védettségi igazolvány nélkül is lehet ott tartózkodni, és élvezni a foci EB-t. Az erről szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Idén is megrendezésre kerül a Berettyóújfalui Református Egyházközség Berettyóújfalui Gyülekezetének szervezésében a Nyári Ifjúsági és Vakációs Bibliahét 2021. július 5-től július 9-ig.
- Részletek
- Írta: police.hu
A 10 éves fiú mindenkinek követendő példát mutatott.
- Részletek
- Írta: police.hu
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság arra kéri a szülőket és a közlekedőket, hogy a nyári időszakban különösen ügyeljenek a gyermekekre, amennyiben az úton vagy annak közelében akár gyalogosan, akár kerékpárral megjelennek.
- Részletek
- Írta: police.hu
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai 2021. június 10-én a közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a 47-es számú főúton Derecske és Mikepércs térségben.
- Részletek
- Írta: MTI
Fél évvel meghosszabbodik a táppénzjogosultsága azoknak, akik a járvány miatt nem kaphatták meg a gyógyulásukhoz szükséges kezelést - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben az MTI-vel csütörtökön.
- Részletek
- Írta: MTI
A számítások szerint mintegy 1,1 millió gyerekes családban 1,5 millió kereső kaphat személyi jövedelemadó visszatérítést 5,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén - mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán, ahol arról is beszélt, szeptember végéig a jelenlegi formájában marad a hitelmoratórium, addig lehet gondolkodni a folytatáson. Egy kereső maximum 800 ezer forint adóvisszatérítést kaphat, két kereső esetén ez az összeg 1,6 millió forint a családban. Az intézkedéscsomag 600 milliárd forintba kerül, 1,5 millió kereső esetén átlag 400 ezer forintot jelent személyenként a visszatérítés - mondta.
- Részletek
- Írta: Kormányzati Tájékoztatási Központ
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy tíz nap fizetett többletszabadságot kapnak a védekezésben résztvevők – ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a csütörtöki Kormányinfón. Az erről szóló kormányrendelet a mai Magyar Közlönyben található meg.
- Részletek
- Írta: MTI
A kormány engedélyezte, hogy megkezdődhessen a 12-15 évesek oltása is - ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a csütörtöki Kormányinfón. Ennek megfelelően már a mai naptól lehet ezt a korosztályt is regisztrálni oltásra a vakcinainfo.gov.hu honlapon.
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
A Rengő Néptánc Egyesület nyári tábort szervez 2021. július 12-16. között Berettyóújfaluban. Jelentkezni 2021. június 27-ig lehet.
- Részletek
- Írta: Kormányzati Tájékoztatási Központ
Június közepétől már falunapot is lehet tartani, és koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt 18 év alattiak is részt vehetnek a zenés, táncos rendezvényeken.
- Részletek
- Írta: Kulcsár László
2021. június 9-én ünnepélyes keretek között került átadásra a kívül-belül felújított, korhűen helyreállított Zsinagóga Berettyóújfaluban. Az eseményen a város, a megye, a Magyar Kormány és a magyar zsidóság képviselői mondtak ünnepi beszédet. KÉPGALÉRIA
- Részletek
- Írta: berettyohir.hu
Az idei nyár tele lesz mókával: augusztus 12-én érkezik ugyanis a nagysikerű Kuflik folytatása, az A kuflik és az Akármi mozifilm. Az egész estés rajzfilm ezúttal is KEDD Animációs Stúdió gyártásában, Dániel András könyvsorozata alapján készült.




















