artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

A Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) - a most elbírált - közel 26 milliárd forintnyi fejlesztési összegéből a megyében Berettyóújfalu kapta a legtöbb támogatást, pontosan 2 milliárd 800 millió 106 ezer 127 forintot. Az elnyert forrás felhasználásáról, városunkat érintő beruházásokról, fejlesztésekről Muraközi István, városunk polgármestere nyilatkozott lapunknak.

Muraközi István polgármester úrtól megtudtuk, hogy a város által benyújtott, elbírált nyertes pályázatok teljes összege meghaladja a 2 milliárd 800 millió forintot, tehát az elkövetkezendő időszakban legalább ennyit tudnak fordítani Berettyóújfalu intézményeinek, épületeinek felújítására, korszerűsítésére és több komplex program megvalósítására.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez a támogatási összeg várhatóan jóval több lesz, ugyanis további projektekre, beruházásokra is pályázik a város, melyek még beadás, illetve elbírálás alatt állnak.

Polgármester úr elmondta, hogy Berettyóújfalu pályázati sikereihez nagymértékben hozzájárult az is, hogy az elmúlt három évben több lehetőséget biztosított az önkormányzat a helyi vállalkozások, civil szervezetek, egyesületek és a képviselő testület számára, hogy fórumokon közösen döntsenek a várost érintő fejlesztési irányokról, kijelölve azokat a célokat, amelyek az egész lakosság számára nagy jelentőséggel bírnak. Így a pályázati kiírások megjelenése után már kész elképzelésekkel, tervekkel lehetett megcélozni a releváns támogatásokat.

Egyik fontos cél az volt, hogy az önkormányzat fenntartásában, tulajdonában lévő intézmények épületei megújuljanak, legyenek költséghatékonyak, gazdaságosan üzemeltethetőek és kulturált környezetet biztosítsanak az ott dolgozók és a szolgáltatásokat igénybevevők számára.

Továbbá kiemelt prioritás volt az is, hogy az önkormányzat olyan pályázatokat is benyújtson, amelyek a város gazdasági növekedését, illetve a foglalkoztatás növelését segítik elő.

A nyertes pályázatok tükrében látható, hogy a város mind a két célnak meg tudott felelni.

Az oktatási intézmények közül ki kell emelni azt a 300 millió forintos óvodafejlesztést, amely során egy teljesen új óvoda fog épülni a Radnóti utcán, a Székhely Óvoda helyén. Az Eszterlánc és a Széchényi Tagóvoda szükséges felújítására is sor kerül.

A Polgármesteri Hivatal épületének 150 millió forintos forrásból történő felújítása révén – külső szigetelés és nyílászáró csere – gazdaságosabbá válik az épület üzemeltetése.

A legnagyobb összegű – 700 millió forint – pályázat a Zöld város kialakítása Berettyóújfaluban elnevezésű projekt, amelyben a zöldfelületek pótlása és bővítése kiemelt szerepet kapott, a beruházás 40%-át ez teszi ki. A fejlesztés része a Kabos Endre Városi Sportcsarnok 125 millió forint összegből való felújítása.

A turisztikai célú és egyéb pályázatok már a munkaerő fejlesztést és a gazdasági növekedést szolgálják. Ennek egyik eleme a piactéren egy vásárcsarnok építése, mely 69.241.386 forintból fog megvalósulni.

Közös pályázaton, 495.313.615 forintos támogatásból teljesen felújításra kerül a zsinagóga épülete, valamint a zsákai Rhédey kastély. Ennek során komplex turisztikai attrakció is megvalósításra kerül.

Egy 595.551.126 forintos beruházás keretén belül egyrészt a meglévő ipari park infrastruktúrájának fejlesztése fog megtörténni, másrészt a BSzC Bessenyei György Szakgimnáziuma és a Tesco áruház mögötti, 3,5 hektáros területen egy új, zöldmezős ipari park kerül kialakításra.

340 millió forintos kerékpárút fejlesztés is megvalósul Berettyóújfaluban. Ennek egyik része a teljes berettyószentmártoni szakasz felújítása. Továbbá a Berettyó laposon Bakonszeg irányába, a Földesi úton a Csalogány utcától a Béke utcáig, valamint a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolától a Csendes temetőig új kerékpárút szakaszok fognak épülni.

A felnőtt háziorvosi rendelő – mindenki által régóta várt – teljes felújítása, korszerűsítése 100 millió forintos beruházásból fog megvalósulni. Minden háziorvosnak külön rendelője lesz és egy energetikai – a gazdaságosabb üzemeltetést szolgáló – átalakítás is része a projektnek. A kivitelező kiválasztása már megtörtént. Június 8-án, 9-én lesz az átköltöztetés és június 11-én kezdődik az épület korszerűsítése, amely várhatóan négy hónapot vesz majd igénybe és októberre átadásra is kerül.

Polgármester úr elmondta, hogy a felújítási munkálatok alatt a felnőtt háziorvosi rendelés a Gróf Tisza István Kórház Gyermek-Fertőző osztálya mögötti épületszárnyban lesz, ott, ahol a gyermekorvosi rendelő felújítása idején a gyermekorvosi rendelés is volt.

A többi pályázat esetében a támogatói döntést követően a kivitelezési terveket kell elkészíteni, amelyek alapján tudnak a kivitelezésre pályázók árajánlatot adni. A közbeszerzési eljárás után néhány hetes-hónapos határidőt követően megtörténik a kivitelező kiválasztása. Fontos cél, hogy a beruházási munkálatok helyi vállalkozások minél szélesebb körű bevonásával valósuljanak meg.

A pályázati rendszer lehetőséget biztosít előleg lehívásra, így a folyamatos likviditás biztosítható, nem okoz gondot a pénzügyi források előteremtése.

A beruházási munkálatok megtervezésekor fontos szempont, hogy mely évszakokban lehet a legnagyobb előrehaladást elérni. A felnőtt háziorvosi rendelőnél ez a fentebb említett nyári időszak. Az óvodaépítés, valamint a sportcsarnok felújítása esetén, ha a közbeszerzés időben lezárásra kerül, a kivitelezés szintén nyáron kezdődik, ellenkező esetben csak a következő évben. A két óvoda kisebb felújítása idén nyáron mindenképp elkészül. A zöldfelületek pótlására pedig az őszi időszak a kedvező.

Megfelelő ütemezés esetén 2019 nyárára-őszére valamennyi pályázati beruházás befejezésre kerül.

A Területi- és Településfejlesztési Operatív Programban sajnálatos módon a város részére egyáltalán nem történt kiírás új aszfaltos utak építésére, útaszfaltozásra. Jelenleg egy pályázat van beadva, amely a Csokonai és az Ady Endre utca szilárd burkolatának felújítását szolgálná.

A hamarosan megnyíló RO-HU határon átívelő pályázatok keretén belül remélhetőleg lesz lehetőség további belterületi utcák aszfaltozására is, mint korábban a Fugyivásárhellyel közösen megvalósított beruházások esetében.

Ezek a fejlesztések azért tudnak ilyen nagy összegben megvalósulni, mert a korábban említett előkészítési munkálatok, egyeztetések megtörténtek, a Megyei Fejlesztési Ügynökséggel közösen nagyon jó pályázatokat sikerült elkészíteni. Az elnyert összeg valamelyest mérsékli azokat az évtizedes különbségeket, amelyek a megye szerencsésebb települései és Berettyóújfalu között voltak. Muraközi István bízik abban, hogy a pályázati ciklus végére elérjük a fejlettebb hajdúsági városok színvonalát. Valamint ígéretet tett arra, hogy minden fontos – a várost érintő – beruházásról, fejlesztésről, hírekről a továbbiakban is informálja a lakosságot a Berettyóhíren keresztül, amit olvasóink nevében is köszönünk.

You have no rights to post comments