A történetírók szerint 1848 márciusának közepén nem sütött a nap, sőt esős, borult idő volt, a levegő mégis izzott a forradalom igézetétől.

 

„Sírva vigad a magyar!”, tartja az elcsépelt közmondás, aminek azonban kétségkívül van igazságtartalma - többek között - a nemzeti ünnepeinkre levetítve is. A három jeles napunk közül kettőn levert forradalomról emlékezünk meg, ráadásul mindkét esetben orosz katonák okozták felkelőink vesztét.

 

Természetesen március 15. (mint ahogy október 23.), nem a vigalomról szól, hanem az emlékezésről, csupán azt szerettem volna érzékeltetni az ünnepek és a közmondás közötti párhuzammal, hogy a magyarság pesszimizmusáról szóló mendemondák talán nem alaptalanok. Az olaszok, franciák, németek, románok nemzeti ünnepeiken, diadalmas forradalmat, világháborús győzelmet, újraegyesítést ünnepelnek, mi kudarcba fulladt felkelések hősei, és az azt követő leszámolások áldozatai előtt hajtunk fejet e két ünnepen.

 

Március idusa, a hónap 15-ik napja, a pesti ifjak lázadása, Magyarországon, a tavasz kezdetét jelenti. Érdekes tény lehet a mai tizenévesek számára, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kezdetének napja, csak 1989 óta munkaszüneti nap, és 1990 óta alkotmányba rögzítetten nemzeti ünnep. A ’80-as évek végén az akkori rendszerellenzék egyik legfontosabb ünnepe volt március 15. A szocializmusban nem tulajdonítottak neki akkora jelentőséget, mint manapság; az elnyomás elleni harc egyik szép példája volt, se több, se kevesebb. Általános iskolai ünnepeinken elszavaltuk a Nemzeti dalt, aztán elénekeltük a Himnuszt és az Internacionálét, hogy szó ne érje a ház elejét.

 

A rendszerváltozás után értékelődött fel a márciusi ifjak tette igazán, a kokárda is a kilencvenes évek elején került a kabátok gallérjára. A központi ünnepségeket mindig a jól megszokott helyeken tartották, némi változatosságot csak az jelentett, hogy miképpen fűzték fel a nemzeti színű drapériákat a Nemzeti Múzeum oszlopsorára.

 

A rendszerváltozás után, az országgyűlési képviselőválasztások tavasszal zajlottak, így a március 15-i ünnepségek mindegyike átitatódott a politikai kampányok már megszokott szennyével és bűzével. Ez egy sajnálatos tény, változtatni ezen csak a politikusok tudnának, ha akarnának.

 

Nekünk megmarad azért egy kedves ünnepnek, a közeli nőnappal együtt. Arra kérem tehát a kedves olvasókat, hogy március 15-én sétáljanak el a népligeti kopjafához, és közösen emlékezzünk meg a márciusi ifjakról, a forradalomról, és a szabadságharcról.

 

Tavasz van! Gyönyörű! Érdemes hát kimozdulni otthonról!