artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2024. március 29. péntek

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP

Katona, szerelő és a kóbor kutyák oltalmazója egy személyben. Ő Gál Imre, városunk egyik leglelkesebb állatvédője. Bevezető helyett egy neki címzett levélből szeretnék kiragadni egy részletet.

 

 

 

„…Viszem a kis takaróit mire új gazdihoz kerül, köszönök mindent még egyszer, hogy befogadtad és meggyógyítottad, sajnálom, hogy neked kellett megtenned mindezt, sosem tudom igazán meghálálni, amit érte tettél. Jövő hónapban viszek majd kutyakajákat nem csak neki, hanem mindnek, mert ők is ugyanolyanok, mint az én kis Tacsikám. Sajnálom mindet, ők nem erre születtek, ők azt sem tudják, hogy mi az élet csak azt, hogy szenvednek, ők nem ezt érdemlik, hanem szebb jövőt és boldogságot….”

Mesélj magadról. Honnan ez a nagy szeretet a kutyák iránt?

Végzettségem szerint gépjármű-technikus vagyok, de hosszú ideig katona voltam, 2008-ban jöttem nyugállományba a honvédségtől, kevés időt töltöttem itthon, de már gyermekkoromban érdekeltek az állatok. Nagyapám is állatokkal foglalkozott, sokat voltam kint a tanyájukon. Nagyon szerettem ott lenni, a nyugodtság és a jó légkör miatt nagyon tetszik ez az életforma, egy ilyen helyen boldogan élnék a családommal, gyermekemmel együtt. Már kicsi koromtól kezdve hazahordtam az állatokat, anyukám nagy örömére, de természetesen akkor még nem tudtam felfogni, hogy ennek nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak. Az iskola előtt kóborló kutyát hazavittem, otthon pedig azt mondtam, hogy utánam jött, közben pedig végig az ölemben tartottam, persze kiderült a turpisság, mert csupa kutyaszőr lett a pulóverem. Mindig felelősséggel tartoztam a befogadott állatok iránt, és a szüleim is sokat segítettek. Tagja vagyok a Hajdú-Bihar Megyei Önkéntes Állatvédők Egyesületének, de nem csak az állatokon próbálok segíteni, hanem a menyasszonyommal odafigyelünk a beteg gyerekekre is. Kupakokat gyűjtünk, valamint japán akitákat tenyésztek, - ezek elég drága kutyák - amelyek most egy fotópályázaton nyertek, és a nyereményt felajánlottuk egy rákos gyermekeket támogató alapítványnak. Első látásra sokan elítélnek a tetoválásaim miatt, de akik ismernek, tudják, hogy nem vagyok rossz ember.

Mikor döntötted el, hogy szeretnél alapítani egy állatotthont?

Ez gyerekkorom óta bennem él, mindig is segíteni akartam a kutyákon, de most úgy gondolom, hogy van annyi kapcsolatom, ismerősöm, hogy esetleg meg is tudom valósítani az álmomat. Tisztességesen szeretném működtetni az állatotthont a társaimmal együtt, szívvel-lélekkel, és ezért kész vagyok feláldozni nemcsak a munkámat, hanem a szabadidőmet is. Ezen kívül, idővel szeretnék majd alkalmazottakat foglalkoztatni, munkahelyet teremteni ezzel.

Kik azok, akik támogatnak téged, hogy mindez megvalósulhasson?

Hála Istennek sokan vannak, akik itt állnak mellettem, a legfőbb támogatóm a családom. A jegyző úrtól is ígéretet kaptam, hogy a polgármesteri hivatal amiben tud segít, de  pályázatokat is szeretnék benyújtani. Én sem rendelkezem azzal az összeggel, amellyel most létre tudnám hozni, ezért kell segítséget kérnem, de mindenkinek meg tudom ígérni, hogy az utolsó fillérig mindennel el tudok számolni. Szerencsére több helyi vállalkozás, magánember, illetve külföldi szervezet is biztosított már együttműködési szándékáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jelenleg hány gazdára váró kutya van nálad?

Jelenleg kilenc darab kutya van nálunk, mivel a befogadóképességünk korlátozott. Körültekintéssel kell legyünk a szomszédokra, magunkra, nekem kisgyermekem van és a szomszéd gyerekek is gyakran átjönnek megnézni, megsimogatni a kutyusokat. Ez nagyon nagy felelősség, nem vihetünk oda betegséget. Azokról a kutyákról, amiket odahoznak hozzánk én mindig tájékoztatást kérek, tehát oltási könyvet, kinél van, mióta van nála és miért szeretne megválni tőle. A legtöbb esetben az fordul elő, hogy el akarták adni a kiskutyákat, de nem tudták. Ezeknek a kutyáknak kennel van beépítve, illetve kutyaházat is készítettem, amiket minden nap tisztán kell tartani, minden reggel a kennelek takarításával kezdek.

Január 1-től a kutyákat kötelező chippel ellátni. Érzed ennek a hatását, több kutyát visznek hozzátok?

Sok kutyát hoznak most is, de véleményem szerint addig még tartogatják őket, amíg nem kezdődnek el az ellenőrzések, de ha beindul ez az eljárás, hogy mennek házról házra nyilvántartásba venni a kutyákat, akkor meg fog szaporodni a kitett állatok száma. Kidobják a kutyákat, azzal viszont nem számolnak, hogy az ebek, tudtuk nélkül másra szabadítanak betegségeket. A szegény kutyának nincs mit enni, mindenféle szemétben, olyan helyen keresgél, ahol fertőzések vannak, és ő ezt szépen továbbviszi az utcán. Szagolgatja a kerítéseket, és így elkapja az az állat is, amelyik kerítésen belül van tartva. A kutya nem tehet arról, hogy kirakták, bolyong, nem érti a dolgokat. Igaz, hogy a kutyától nem lehet kölcsön kérni, a kutya nem tud nekünk segíteni abban, hogy hitel felvételénél elmenjen kezesnek, nem tud szerelni, nem tud sütni-főzni, viszont a kutya bármikor odaadja az életét a saját gazdájáért.

Közösségi oldalakon olvasni lehet a felhívásod, hogy aki tud, segítse élelemmel a kutyákat. Ennek milyen eredménye van, mik a tapasztalataid?

A siker az még nem nagyon látszódik, ígéret viszont nagyon sok van. Mindent megosztok a facebookon, hogy lássák mit kitől kaptam, ez nem megy kárba, nem a saját kutyáimat etetem velük, mivel azok törzskönyves kutyák, és számlával kell bizonyítanom, hogy mivel etetem. Csak akkor tudom kiállításra vinni, ha megvan minden papírom arról, hogy mivel táplálom, hogyan fejlődik. Ez mind azoknak a kutyáknak megy, ami be van fogadva.   Az észrevételeim szerint olyan személyek adnak, akik hétköznapi, átlagos emberek és az olyan ember, aki megtehetné, mert úgy áll anyagilag, az sajnos nem. Nagyon rossz világot élünk, nagyon nehéz munkahelyet találni, nehéz megélni abból a minimális fizetésből, amit egy némelyik ember kap, de azt tudom mondani, hogy ezek az emberek segítenek, hozzák a tápot, kérdezik, hogy miben segíthetnek. A közintézmények is felajánlották, hogy hazavihetem a maradékot, de ez veszélyes hulladéknak számít. A KÖSZI-nél kell bejelentést tennem, ha az iskolából, vagy a kórházból szeretném elvinni a maradékot és a kutyákat ezzel etetni, viszont arról tudni kell, hogy ezzel együtt a betegséget is hazavihetem.

Mióta fogadsz be kóbor állatokat és próbálsz gazdát keresni nekik?

Ez múlt év tavaszától erősödött meg, miután elkészültek a kennelek. Úgy indult, hogy találtunk egy kutyust, azt hazavittük. Nagyon sok ember elköveti azt a hibát, főleg nagyobb bevásárlóközpontoknál, hogy eteti őket. Ez nagyon jó dolog, viszont egyben rossz is, mert odaszoktatja az ebet. Ezek a kóbor kutyák kiszámíthatatlanok, hogy mikor harapnak meg valakit. Én tisztelek mindenkit, aki így próbál segíteni a kutyákon, de még mindig azt mondom, hogy ha ez a menhely létrejönne és lenne elég támogatónk, akkor bejelentés alapján ki tudnánk menni befogni az állatokat, karanténba tudnánk tenni bizonyos időre, az állatorvos el tudná végezni rajta a szükséges vizsgálatokat. Etetve, itatva, sétáltatva lenne, kutyaháza is lenne. Szeretnénk mindezt a Berettyó part közelében létrehozni, mivel ez kiesik Berettyóújfaluból, viszont aki kutyát akar kihozni az akár biciklivel is ki tud jönni. Hudák Viktória is nagyon sokat segít nekünk, szeretném, ha ő lenne az állatorvosunk. Nagyon jó embernek tartom, aki szívvel-lélekkel szereti az állatokat, akinek tudom, őt ajánlom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Biztos rengeteg munka akad ennyi eb körül. Mennyi időt igényel a kutyák tartása?

Időben nem lehet mérni, mert napközben is többször rájuk kell nézni, nekem most nincs munkahelyem, de ez egy teljes embert igényel, e mellett nem is lehet dolgozni. Miután örökbe adunk egy kiskutyát, utána mindig sterilizálom a kennelt. Ha tudom, akkor legalább egy napig szabadon tartom, hogy a fertőtlenítő szer megtegye a hatását, utána még egyszer kitakarítok. Az etető-itató tálakat rendszeresen fertőtlenítem, reggel, este. Hajnal félnégy, négy körül kelek, etetem az állatokat. Kölykös anya van nálam, este kint ülök vele, mert nem volt helye a kiskutyáknak, forgatom, nehogy agyonnyomja őket. Jártatom, mivel a bélrendszere sem úgy működik egy éhes kutyának, aki több napja éheztetve van, mint egy rendszeresen tápláltnak.

Mennyi kutyusnak sikerült eddig gazdát találni?

Pontos adatot nem tudok mondani, de eddig az összesnek sikerült gazdát találni, körülbelül húsz-harminc. Olyan kutyákat is örökbe adok, amik nincsenek nálam, szólnak nekem, hogy segítsek örökbe adni a kutyust. Jelenleg van egy fajtatiszta törzskönyves tacskó, valamint egy kétéves labrador, nagyon családszerető, de kennelbe van tartva. A gazdája sajnálja, javaslatomra mondtuk, hogy adjuk oda valakinek, akinek szüksége van egy ilyen kutyára. Ez még mindig jobb, hogy valakinek ilyen állapotban odaadjuk, minthogy az, hogy egy kutya az egész életét egy kennelben töltse el. Egy labrador nagyon mozgékony, játszani kell vele, olyan állat, akit családtagként kell kezelni. Vannak, akik jelképes összegért adják oda, mivel be van oltva, törzskönyvvel rendelkezik. Van egy olyan közmondás, hogy a kutyát nem szabad ingyen odaadni, mert még ha egy forintot is kérünk érte, akkor szerencsét hoz a kutya.

Ha jól tudom a piacra is ki szoktatok menni a kutyákkal. Ott, hogyan zajlik az örökbeadás?

Igen, a piacra ki szoktuk vinni a kiskutyákat és megpróbáljuk elajándékozni. Erről fényképek készülnek, telefonszámot kérünk el, dokumentáljuk, hogy egy hónap múlva ellenőrizni tudjuk, hogy a kutya valóban ott van, jól van tartva. Vannak visszajelzések, hívtak, hogy be van chippelve a kutya, megkapta a kombinált oltását. Ezekben a dolgokban párom, a család nagyon sokat segít.

Van-e valami emlékezetes eset, amire szívesen gondolsz vissza?

Sajnos egy nemrég elhalálozott úriembernek az élettársa keresett fel engem azzal, hogy a kutyája hatot fialt, nagyon aranyos, szófogadó eb, sőt életet mentett, de nem tudja biztosítani számukra a megfelelő életkörülményeket, ezért a hölgy megkért, hogy hozzam el a kutyusokat. Elmentem hozzá a párommal, megnéztük a kutyákat, nagyon rossz állapotban voltak, az anyának nem volt teje. Hazafele, a dolog pikantériája, hogy hozzánk szegődött egy kutyus, akinek még útközben megtaláltuk a gazdáját, megismerte a tulajdonosa. Egy nagyon szép, ápolt pincsi kutya volt, látszott, hogy lakásban van tartva. Jó érzés visszagondolni arra, hogy még egy kutyát megmentettünk aznap este.

Az örökbe fogadható kutyákról készült többi kép megtekinthető.

Gál Imre elérhetőségei:

Cím: Berettyószentmárton, Tinódi u. 28. 

Telefon: (20) 402-9308

Az egyesület számlaszáma: 10101243-84185300-01003009 Budapes Bank, Gál Imre

You have no rights to post comments