artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2021. december 1. szerda

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Karfiolleves

Magyaróvári sertésszelet bulgurral, savanyúság

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántott szelet vegyes körettel

Heti desszert (500 Ft):

Vaníliakrémes palacsinta gyümölcsöntettel

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


piri2
Bessenyei ltp. üzletsor
06 (30) 874-9786

06 (30) 596-1883

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Gyümölcsleves

Hortobágyi húsos palacsinta

Heti "B" menü:

Köménymagleves

Toroskáposzta

HETI MENÜ

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi események a református templomban megtartott ünnepi Istentisztelettel kezdődtek, melyen Nagyné Bakó Katalin lelkipásztor hirdetett igét. Ezt követően megemlékezést tartottunk az ’56-os emlékműnél, ahol Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, majd az intézmények, egyházak és pártok képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit. Alábbiakban az ünnepi beszéd teljes terjedelmében olvasható.

"Tisztelt Ünneplő és Emlékező Honfitársaim! Hölgyeim és Uraim!

Ünnepelni és megemlékezni gyűlünk össze minden októberben. Ünnepeljük az 56-os hősöket, az általuk kiharcolt vívmányokat, a Rákosi-rendszer utolsó nyomainak eltörlését. Egyben emlékezünk és emlékeztetünk is. Megemlékezünk a mártírokról. Azokról a fiatalokról, egyetemistákról, munkásokról, értelmiségiekről, parasztokról, akik az utcai harcokban estek el. És megemlékezünk mindazokról, akiket a megtorlás időszakában már Kádár, Apró és Biszku küldött a halálba, vagy hosszú évekre a börtönökbe. Egyrészt felidéződnek a napsütéses őszi napokban szinte örömünneppé váló közös felvonulások, megmozdulások emlékképei. Másrészt pedig előttünk vannak a sötét börtöncellák, a vallatószobák nyomasztó ábrázolásai. Ez a kettősség jellemzi azóta is október 23-a emlékét, emlékezetét.

1956-ra a magyar társadalom eljutott odáig, hogy mindent egy lapra kellett feltenni. A két vesztes világháborúba való belesodródás, a nemzet és az ország szétszakítása utáni években majdnem megpecsételte a magyarság sorsát a kommunisták visszatérése. Hiába nem tükrözte a választók többségének szándékát, a kék cédulák, majd az egyre nyilvánvalóbb erőszak bevetésével mégis hatalomba tolták magukat. Az is nyilvánvaló, hogy erre önmaguk nem lettek volna képesek, de mögöttük álltak a szovjet megszállók, és ettől a perctől Magyarország mindennapjainak forgatókönyvét Moszkvában írták.

A magyar népet azonban nem szolgaságra és behódolásra rendelte Isten erre a világra. Már a korábbi századokban is mindig volt, aki az elnyomással szemben meg mert mozdulni. Bocskai, Rákóczi és a 48-asok példája ott lebegett az 56-osok szeme előtt is. Az ő harciasságuk mellett pedig többek között a bölcs intő elődök üzenetei is.

Mint amilyen üzenetet a márciusi ifjak egyike, Vajda János is megfogalmazott:

„Nem cselszövény szerezte e hazát.

E hazáért nem csalni – tenni kell!”

De hány és hány csaló, besúgó, áruló volt jelen mindig, akár a szabadságküzdelmeinkre, akár a mindennapokra gondolunk. Ilyenkor, nemezti ünnepeinken mi mégis a hősökre emlékezünk. Az ő neveik maradtak meg a történelem dicsőségtábláján, az ő eredményeik bizonyultak maradandónak. A csalók pedig előbb-utóbb lebuknak, az árulókon pedig elégtételt vesz a gondviselés. Mi is volt 1956 elsődleges erénye és eredménye? Hogy egy rövid idézettel adjunk választ: „Egy nép azt mondta, elég volt!” Ezt újrafogalmazhatnánk úgy is, hogy egy nép megint azt mondta, hogy elég volt. Kárpát-medencei évszázadaink során olyan egyetemes értékeket tettünk a világ és kiváltképp Európa asztalára, amelyekre méltán büszke lehet minden magyar. A keleti hagyományokkal átitatott, de a keresztény nyugati műveltség révén megvalósult értékrend. Nyugat-Európa védelme tatár és török ellen. Mátyás király reneszánsz udvara. A magyar művészet és tudomány világra szóló csúcsteljesítményei. És mi az, amit cserébe kapni szoktunk? Néhány példát felidézve: elmaradt erősítés Nándorfehérvár vagy éppen Eger védelmében. Habsburg és orosz összefogás a magyar szabadságharc megtörésére 1849-ben. Magyarország szétdarabolása 1920-ban. Némán és mozdulatlanul maradt Nyugat 1956-ban. Majd újra becsörtető orosz tankok és újabb három évtized a vasfüggöny mögött. És ezek mindegyike sem tükrözi feltétlen a külföldi társadalmak többségének véleményét és akaratát. Nézzük meg, hogy hányféle nép és nemzetiség adott szabadsághősöket nekünk az évszázadok alatt. És nézzük meg, hogy 1956-ban is hány külföldi gondolkodó, politikus, művész és tudós emelte fel szavát és mutatott rá arra, hogy most Magyarországon történelem születik. Nos, a történelem megszületett, a hősök neve fennmaradt.

12

Ahogy Bibó István foglalta össze az események lényegét és lelkületét:

„A harcban osztály- és felekezeti különbségek nélkül vett részt az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult.”

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Az 56-osok értették a 48-asok üzenetét. E hazáért nem csalni – tenni kell! És ha csak a magyar nép önrendelkezésére lett volna bízva, egész biztosan el is érik e rég áhított célt. Aztán megérkezett Kádár János. 1956. november 1-jén elmondta az addigi legmarkánsabb rádióbeszédét a forradalom kezdete óta.  A beszéd négy fontos jellemzője:

1. Rákosiék bűnének nevezte a sztálinizmust, és a nemzeti önérzet megsértését.

2. Dicsőséges felkelésként jellemezte a forradalmat, “amely lerázta a nép és az ország nyakáról a Rákosi uralmat, kivívta a nép szabadságát és az ország függetlenségét, amely nélkül nincs, nem lehet szocializmus”.

3. Az ellenforradalmi törekvések és a Rákosi-önkényuralom visszatértének meghiúsításában a munkásokra és parasztokra számít, hogy megőrizzék a köztulajdont. 

4. Bejelentette az új párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulását, amely követeli a szovjet hadsereg kivonását. Ennek érdekében egészen Moszkváig ment.

Aztán ugyanez a Kádár János 1956. november 4-én vörös csillagos tankokon érkezett vissza Magyarországra. Mi történt abban a négy napban Moszkvában? Megzsarolták a szovjetek? Hruscsov megfenyegette? Vagy Kádár a kisebbik rosszat választotta, és inkább az új bábkormány feje lett, hogy így védje meg az országot a teljes eltiprástól? Hős volt, vagy áruló? A moszkvai történésekről szinte semmit nem tudunk. Azt viszont tudjuk, hogy miután a szovjet haderő eltiporta a magyar forradalmat, a megtorlások idején közel 300 embert végeztek ki és 30 ezer embert börtönöztek be. Kádár Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét is kivégeztette, bár ezt Hruscsov kifejezetten nem akarta. A megbüntetését igen, de a halálos ítéletet nem. A Kádár-rendszer 32 évig tartott, és még a rendszerváltás után is sokan a XX. század legnagyobb magyar politikusának tartják Kádár Jánost. Mindazonáltal Nagy Imrének szobra áll Budapesten, Kádárnak nem. A koncepciós perek áldozatait és a forradalom hőseit minden helyi közösség méltó módon bemutatta, alakjukat megörökítette már, és nem hagyta abban a 32 évben sem feledésbe merülni a nevüket. Megőriztük a legfontosabb értéket, amit ők is meg tudtak őrizni: az önbecsülés erejét, a nemzetért való kiállást, a ránk hagyott örökség továbbadását. És ami a legfontosabb, amit Dobó Istvánnal is elmondatott Gárdonyi Géza az Egri csillagokban: „A fenyegetéstől nem ijedünk meg. Alkuba nem bocsátkozunk. A haza nem eladó semmi pénzen.” De természetesen akkor is volt, aki az intéssel szembefordult, de végül mégis győztek a hősök, és a nagy túlerő ellenére megvédték a várat és példásan megbüntették az árulót, a csalót.

34

Hölgyeim és Uraim!

Amikor egy nép áldozatot, akár véráldozatot hoz a hazájáért, akkor ott nyilvánvalóvá válik, hogy annak a népnek jövője van. Az emberek által 1956-ban hozott áldozatok világosan jelezték a magyarok hazaszeretetét, a demokratikus berendezkedés és a szabadság iránti vágyukat. Hogy elkötelezték magukat egy szabad és jobb jövő iránt, mind maguk, mind a gyermekeik, unokáik számára. Mi, az ő nemzedékük gyermekei, unokái, sőt már dédunokái köszönettel tartozunk azért, ami most minket körülvesz. Parlamenti demokráciában élhetünk. Településeink önkormányozhatják magukat. Valamennyi egyházi felekezetünk, a civil társadalmunk szabadon, a közfeladatokban is szerepet vállalva működhet. Lassan-lassan lemossuk a fél évszázad szürkeségét, közösségeink, vidékeink visszanyerik eredeti színeiket, ízeiket. Megszűnik a fröccsöntött, cementszagú uniformizmus, és a valódi helyi értékek kerülnek előtérbe. És ezekből adódik össze az a régi-új Magyarország, ami ugyanolyan eredményeket tesz a világ és Európa asztalára, mint a korábbi évszázadokban. Ma 65 éve, 1956. október 22-én történt meg az egyetemisták nagy küldöttgyűlése, ahol elfogadták híressé vált 12 pontjukat. Ebben az szerepelt többek között, hogy távolítsák el a Sztálin-szobrot, és helyébe 1848/49-es emlékmű kerüljön. Követelték egy új, nemzeti címer bevezetését. Követelték az önrendelkezést, a nemzetközinek hazudott, de valójában csak Moszkvának kijátszott szerződéses viszonyok, a gazdasági helyzet felülvizsgálatát. Követelték a nyilvánosságot, követeltek jóléti intézkedéseket. Ezek a törekvések aztán a másnapi felkelés, a forradalom és szabadságharc követelései között is ott maradtak. És aztán hiába jött Kádár a tankok élén, hiába történt meg a látszólagos konszolidáció. Ugyanezek a követelések életben maradtak, mert a közös akarat életben tartotta őket. Ebből született meg aztán nemzeti ünnepnapunk másik jeles apropója: 1989. október 23-án hivatalosan is megszűnt a szovjet-szocialista berendezkedés és elindulhatott a demokrácia kiépítése. Azóta éppen annyi idő telt el, mint ameddig Kádár Moszkvából fenntartott egyeduralma tartott: 32 év. Ez a bő három évtized – ma már megállapíthatjuk – sokkal változatosabb és fordulatosabb volt. Megtanultuk a demokráciát, és megtanultuk felismerni a jót és a rosszat, az építőt és a rontót. Jól látjuk, hogy ki az, aki csak a haza nevében csalni, és ki az, aki a hazáért tenni képes.

Tisztelt Emlékezők!

Emlékezni nemcsak a régmúlt traumáira vagy tanulságaira kell. Azok mutatják az irányt, de a megadott irányon végig kell tekinteni, és meg kell látni a végét. Az elmúlt 32 évünkben mindig arra törekedtünk, hogy okulva a múltból a jó irányt keressük. Ne legyen rajtunk idegen megszállás. Maradjon meg gazdasági és kulturális önrendelkezésünk. Amit beleadunk a nemzetközi közösbe, annak megfelelő ellentételezés járjon nekünk is. Szabad legyen szólnunk, írnunk, gondolkodnunk, tanítanunk. Szabadon lehessünk büszkék erre a nemzetre, és amit a 20. század szétszakított, azt újra összeköthessük. E törekvést olyan jelképes lépések mentén is tettük, hogy elsőként – az új demokratikus országgyűlés alakuló ülésén – törvény szentesítette, hogy október 23-a nemzeti ünnep legyen. Ugyanilyen eredmény volt aztán hogy hivatalosan is emléknap lett a kommunizmus áldozatainak, a holokauszt magyarországi áldozatainak, a 56-os forradalom áldozatainak emléknapja, valamint az aradi vértanúk és a legelső szabad magyar kormány miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos kivégzésének évfordulója. 2010-ben pedig közjogi értelemben is újra egyesülhetett a Trianonban szétszakított magyar nemzet, és természetes joggá vált az, hogy minden magyar magától értetődő módon Magyarország állampolgára lehet, éljen bárhol a nagyvilágban. Elindult a magyar nemzet újjáépítése, melynek fundamentumát a magyar családok, erejét a hazai teljesítmények jelentik. De ha már emlékezünk, akkor emlékeztetnünk is kell. Mégpedig arra, hogy ez nem egy töretlen 32 éves folyamatot jelent. Hisz nem csak tenni, hanem csalni is odagyűltek némelyek a törvényhozás porondjára. Akik a nemzet egysége ellen uszítottak, szembefordították a magyart a magyarral, sőt arra biztattak, hogy szavazzunk is ellenük. Akik úgy gondolták el az új nemzetközi gazdaságpolitikánkat, hogy hamis költségvetési adatokkal, fals számokkal vezették félre mind az Európai Uniót, mind a hazai piaci szereplőket. Akik a világválságra hivatkozva leépítették a közszférát, megkurtították a jövedelmeket és veszélybe sodorták gazdaság működését. Akik úgy értelmezték az európai uniót, mint a szovjetet: parancsot kell végrehajtani. Ebből lettek aztán kvóták: létszámleépítési pályázatok, kivágási támogatások, felszámolás-kompenzációk. Vagyis: a hazai adóbevételek és az európai források jelentős részét bontásra, pusztításra fordítva fékezték a magyar nemzet teljesítőképességét. Ezzel pedig egyre nagyobbra növelték az ország kitettségét. Amikor pedig mindez a hazugság napvilágot látott, akkor ez a nép ismét azt mondta: elég volt! És emlékezzünk arra is, hogy mi volt erre a válasz: újra megjelentek a „honi különítményesek”, és épp az 56-os forradalom 50. évfordulóján ismét megpróbálták elfojtani a közösség akaratát. Ugyanazok leszármazottjai, akik ezt megtették fél évszázaddal korábban. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, itt vannak közöttünk ma is. És felnőtt melléjük a Lenin-fiúk új nemzedéke. A hagyománytipró, bőrkabátos rendbontók, akik leginkább azzal tudják felhívni magukra a figyelmet, hogy a legalapvetőbb viselkedési normákat sem sikerül betartaniuk. Sőt épp ezt tekintik legnagyobb saját erényüknek.

56

Kedves Barátaim!

Mit üzen nekünk október 23-a? Többek között, amit egy angol újságíró fogalmazott meg 2006-ban: „Az 1956-os forradalom megőrizte a nemzet öntudatát, és mindenhol életben tartotta a szabadság emlékét. Nem kétséges, hogy a győzelem utólag született, de az emberség mégiscsak felülkerekedett, hiába tiporták rendőrcsizmákkal.”

Eredményeket elérni pedig csak valódi összefogással és egységben lehet. Erre is figyelmeztet és példát ad a történelem: a háborús évek utáni zűrzavarban a szociális programok között megvolt a tevő és a csaló. És az örömünnepet egy tragikusan hosszú rombolás követte. Igen, ez a mozzanat volt a kékcédulás választás, amikor a kommunisták, a szociáldemokraták, a kisgazdák és a parasztpártiak koalíciójában gyorsan véget ért az egyetértés és gyorsan kimutatta a foga fehérjét az, aki csak megtévesztésnek szánta a látszategységet. A kommunisták leszámoltak a számukra veszélyes szövetégesekkel és négy évtizedre ráerőltették magukat az országra. Magyarország megtanulta a példát és mindenkor felismeri a csalót. És azt mondja neki: elég volt. Adjon erőt az előttünk járók ereje, adjon bölcsességet mindaz, amit ők már megtanultak helyettünk és nekünk, legyünk mindig méltók az ő emlékükhöz. Leginkább azzal, hogy akiket nekik sikerült megtöri, azokat mi soha nem engedhetjük vissza. Ebben áll ennek a nemzetnek az ereje. Mert különbözhetnek bár gondolataink, ízlésünk és világlátásunk, a haza eggyé tesz mindannyiunkat.

Apponyi Albert szavaival élve: „Két szárnya van a magyar nemzetnek, mellyel a magasba emelkedik. Az egyik igenis a szabadság kultusza, a szabadelvű eszmék követése, de a másik a nemzeti öntudat és a nemzeti érzések felébredése.”

Ne hagyjuk, hogy e kettőt bárki meghamisítsa, aztán közénk állítsa! És vannak is olyanok, akiktől ezt meg is tudjuk tanulni! Tisztelet Nekik! Tisztelet a Hősöknek!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!"

Az beszédet követően „Én meghalok, de mi mégis élünk…” címmel Szászné Ökrös Beáta, Pető István és Kocsis Csaba ünnepi műsorát láthatták a rendezvény résztevői. Az eseményen közreműködött az Ifjúsági Fúvószenekar, vezényelt Hegedűs Imre.