artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

My message for Day 22

Minden, ami karitatív segítségnyújtás - ha félmondatban kellene összefoglalni Mária Rita nővér és a mögötte álló szegénygondozó működését, akkor alighanem ez lenne a tűpontos kifejezés. Nehéz lenne olyan anyagi, szociális, lelki és mentális problémát mondani, amivel eddigi szolgálata alatt ne találkozott volna Rita nővér, a Ferences Szegénygondozó Nővérek siófoki rendházának elöljárója. A szerzetesnő jelenleg is igyekszik mindenhol ott lenni, ahol segítségnyújtás szükséges: a kórházi látogatásoktól kezdve az otthonápolásokon keresztül a közüzemi költségek átvállalása ugyanúgy mindennapjaiba tartozik, mint a lelki segítségnyújtás vagy a különböző szerzetesi szolgálatok. Az interjúban beszélt többek között ausztriai pályakezdéséről, fiatalkorában történt vívódásairól, a rendjük által sikertörténetté vált egri norma rendszeréről, és arról, miért tartja korunk egyik legnagyobb veszélyének az elmagányosodást.

- Ha jól tudom, a rend megalakulása az 1920-as évekbe nyúlik vissza, közvetlenül egy sor történelmi katasztrófa utáni időszakra. Első világháború, román megszállás, az ország kirablása, Trianon, és az azzal járó menekültáradat... egyszóval  egy olyan súlyosan terhelt időszakban indultak el, ami igazán “mély víz” lehetett egy egyházi karitatív szervezetnek.

A Ferences Szegénygondozó Nővérek  egy rendkívüli  történelmi helyzetben jött létre, amikor a szegénység alapvetően jellemezte Magyarországot. És ahogyan a nevünkben is benne van, pontosan ennek az össztársadalmi  problémának a kezelése hívta életre a rendünket is. Ebben a kihívásokkal teli időszakban egyházi és társadalmi szinten is megoldásokat kerestek a mélyszegénység felszámolására, ebben a törekvésben pedig mérföldkőnek számított az  Oslay Oswald egri ferences házfőnök atya által 1927-ben kidolgozott egri norma rendszere.

Oswald atya - aki híres volt szociális érzékenységéről -   egy olyan struktúrát dolgozott ki, amely  társadalmi  együttműködésére alapozva  volt képes a szociális helyzet fokozatos javítására. Akkoriban a szegénység fogalma egy igencsak tág értelmezési keretet jelentett - gondoljunk csak a “három millió koldus országa” kifejezésre, ami már önmagában egy társadalmi kórképnek számított- a bajba jutott emberek pontos szociális és anyagi helyzetét szinte lehetetlen volt megállapítani, ezáltal pedig a rászorultság fokát sem, ami akadályozta a karitatív szervezetek munkáját, arról nem is beszélve, hogy ennek az átláthatatlanságnak pontosan az embertelen körülmények között élő legszegényebb réteg itta meg a levét.

A szegénység elleni küzdelmet csakis egy átfogó és átlátható, szervezett rendszerrel lehetett felvenni, ezért is bírt kiemelkedő jelentőséggel az egri norma megjelenése. 

maria rita nover05

- Ezek alapján jól sejtem, működését tekintve a rend mintha túllépett volna a “hagyományos” karitatív szervezet tevékenységén, összekapcsolódva az önkéntes társadalmi mozgalommal? Laikusként helytálló a feltételezés, hogy az egri norma ebben a tekintetben is merőben új felfogást képviselt?

Tény, új működési formájával az egri, később pedig már magyar normaként emlegetett szegénygondozási rendszer a magyar szociálpolitika sajátos fejezetét alkotta. A szegény kérdés rendezését három szereplő, az állam, az egyház és a társadalom együttműködésével kívánta megoldani.

Az  állam részéről megalakultak a szegénygondozó bizottságok és a szegényügyi hivatalok. A szegénygondozó bizottság legfőbb feladata a koordináció és a folyamatos szakmai innováció, előremutatás volt: negyedévenként ülésezett, időről-időre irányelveket, programokat dolgozott ki, ezzel párhuzamosan pedig összefogó kapocsként valamennyi szereplővel kommunikációt folytatott. Mindenkori elnöke a Polgármester volt, az állam tehát, látva az egri norma hatékonyságát, a szegénygondozó rendet komolyan véve magas szinten képviselte magát a rendszerben. A Szegényügyi Hivatal felállítása szintén nem csekély társadalmi változásokat vont maga után: elsődleges feladata az adminisztrációs feladatok ellátása volt, ami elsőre hangozhat átlagosnak, ugyanakkor merőben új jelenségnek számított a nyilvántartás bevezetése. Emberek tömegei, akik  addig hivatalosan sehol sem léteztek, hivatalosan is láthatóvá válva nyilvántartásba kerültek. Például a személyre szóló kartotéklapon vezették az adott rászoruló szükségleteit is, letisztult képet adva ezzel a szegénység mértékéről, és a rendelkezésre álló kapacitások elosztásáról.   

A társadalmi kezdeményezés részéről az adománygyűjtő hölgyek megjelenése szintén egy hatékony újdonságnak számított. Küldetésük egyszerre jelentett közvetlen fizikai segítséget, és a társadalmi feszültségek enyhítését: akkoriban a koldulás nem volt engedélyezett, egyszerű büntetőjogi kategóraként kezelték, helyette a nincstelenek természetbeni és anyagi segítséget kaptak- ami a házakban szívesebben fogadott adománygyűjtő nőkön keresztül jutott el hozzájuk.  

Ami pedig az egyházat illeti, a konkrét szegénygondozói munkát a rend nővérei végezték. Bárhol is jelentek meg az országban, a metódus részükről ugyanaz volt: minden rászorulót személyesen kerestek fel, ahol először környezettanulmányt készítettek, felmérték az igényeket, és annak megfelelően állapították meg a segélyezés módját. Mondhatjuk, az otthonápolás kezdete erre az időszakra nyúlik vissza. Túlzás nélkül mondhatjuk, munkájuk során   a hazai mélyszegénység valamennyi bugyrával találkoztak. Salakhegyek tövéből, trágyadombok aljából, földbe vájt barlangokból, istállókból, kriptákból is nap mint nap szedtek össze embereket. Ugyanakkor lényeges szempont volt, ezeknek az embereknek a nővérek nem csupán anyagi segítséget nyújtottak, hanem egy olyan szeretet jellemezte gondoskodást, amelynek köszönhetően éppen azt nyerhették vissza, amivel kimászhattak a gödörből: a méltóságukat.

- Hogyan lehet értékelni a Ferences Szegénygondozó Nővérek rendjének első évtizedeit? A rendházak növekedését olvasva a Horthy-korszakban sikertörténet képe rajzolódik ki.

Hogy a rend hatékonyan működött, arra a legjobb visszaigazolás maga az állam rekaciója volt. 1936-ban  Dr. Petro Kálmán egri országgyűlési képviselő javaslatára kötelezővé tette az Egri Norma bevezetését az összes városokban és nagyobb községekben Magyar Norma néven. A szereteten alapuló szegénygondozás sikerét pedig szintén alátámasztotta Dr. Vass József népjóléti miniszter véleménye, aki szerint “ a szegénység visszaszorítására több szeretet, mint pénz kell” - elismerve, egy bajba jutott emberen nem csupán csak anyagilag, hanem lelki és mentális téren is segíteni kell.

A rend működése nem csupán a szegénység felszámolásában volt hatékony, légköre, belső világa sok fiatal lány számára volt vonzó lehetőség. Az idő előrehaladtával egyre többen tudták magukat elképzelni  szegénygondozó nővérként,  így a rend elég gyors létszámbeli növekedésnek indult. Ennek megfelelően a Ferences Szegénygondozó szolgálat egyre több városban és nagyközségben jelent meg,  1950-ben már közel 240 nővér szolgált 42 helyen az országban.

- A rend tehát sikeresen beilleszkedett, óriási hozzájárulást jelentve a magyar társadalom számára. Csakhogy 1944-től ismét történelmi sorscsapások követték egymást. Német megszállás, Holokauszt, majd szovjet megszállás, Rákosi korszak. Hogyan érintették ezek a rendkívül nehéz időszakok a szegény gondozó nővérek rendjét? Hogyan tudták, vagy inkább úgy kérdezem: egyáltalán át lehetett vészelni ezeket a megrázkódtatásokat megszűnés nélkül?

A teljes képet tekintve: sajnos nem. A II. Világháború idején, 1944-ben,amikor a harcok már az országban zajlottak, több rendházat is bombatalálat ért, a munkakörülmények is nyilvánvalóan akadozva folytak. Mindezek mellett óriási segítséget jelentett az a lelki segítségnyújtás, amire ebben az időben az embereknek végképp nagy szüksége volt. A világháború után pedig jött a következő földcsuszamlás, amit már a rend sem tudott túlélni: már dübörgött a Rákosi-diktatúra, amikor 1950-ben a közösségeket betiltották. A nővérek kénytelenek voltak a civil szférában elhelyezkedni, ugyanakkor a humánum és a segítségnyújtás világában maradva sokan közülük kórházakba, gyermek-és idősotthonokba kerültek.

maria rita nover02

- A rendszerváltás után milyen lehetőségekkel indult útjára a rend újraszervezése?

1990-ben lehetővé vált Magyarországon a szerzetesi élet újraindulása. Az idős nővérek nagy reménnyel és lelkesedéssel álltak neki az újraindulásnak. Első házunk Esztergomban nyílt meg, ez a rend székhelye és központja. Hála Istennek jöttek fiatalok és a szerzetesi élet elején a képzés is itt történik.

- Hogyan érkezett meg a rend Siófokra?

1991-ben kapott rend felkérést az akkori városvezetéstől, hogy telepedjünk le Siófokon, hosszabb tárgyalások és előkészületek után 1992 novemberében érkeztek a nővérek a városba.

- És ön hogyan talált rá a hivatására? Kezdettől fogva tudatosan készült erre a szolgálatra, vagy nem feltétlenül volt tervezett?

Emellett az élet mellett elköteleződni bennem egy hosszabb folyamat volt. Tizenhat éves korom körül kezdtem egyre inkább felismerni a hívást, adjam át Istennek az életem. Az egyértelmű volt számomra, hogy ferences szeretnék lenni, olyan közösségben, ahol mások segítségére lehetek. Nyilván nehéz döntés volt, hiszen én is egy átlagos kamasz életét éltem, volt barátom, szerelmes is voltam, de végül tizennyolc éves koromra letisztult bennem, hogy melyik vágyam az erősebb- és ez Isten hívása volt.

maria rita nover03

- Hogyan hozta a hivatása Siófokra? A céljai között szerepelt hogy itt teljesítsen szolgálatot, vagy beszélhetünk véletlen alakulásról?

Én 1991 januárban léptem be a rendbe, Esztergomban jártam képzésre,  majd Ausztriában voltam novícia, azaz próbaidős apáca. Első fogadalmam után kerültem vissza Magyarországra, Szécsénybe. Az ottani rendházunkban voltam 1996-ig, az örökfogadalmam másnapján pedig Siófokra helyeztek. Ami pedig a siófoki célállomás, vagy nem célállomás kérdést illeti, ez esetben is ugyanaz az elv döntött, ami az életünket és szolgálatunkat meghatározza. Mi, szerzetesek három alapvető fogadalommal kötelezzük el magunkat Istennek: szegénység, tisztaság és engedelmesség. Mindez azt jelenti, az életünket teljes egészében Istennek adjuk át, amibe beletartozik, hogy nem mi döntjük el, mikor és hol teljesítünk szolgálatot, ezt a rend mindenkori vezetője hivatott meghatározni. Az elöljáróm 1996-ban helyezett először Siófokra, akkor 2001-ig voltam itt. A második itt tartózkodásom 2007-2013-ig tartott, majd 2015-ben harmadjára is visszakerültem, ez azóta is változatlan.

- Milyen volt az itteni indulás? Voltak nehézségek bármilyen téren, vagy könnyen sikerült beleszokni a balatoni légkörbe?

Az én esetemben abszolút könnyű indulásról beszélhetünk, a rend esetében viszont már kevésbé.  Amikor a nővérek 1992-ben megérkeztek Siófokra, nem volt hol lakniuk, Wirt János atyának hála meg tudtak szállni a plébánián. Nagy megkönnyebbülésnek számított, amikor az önkormányzat megvette a Kele utcai házat, ami azóta is szünet nélkül, napjainkban is az otthonunk.

Ami pedig engem illet, nekem nem volt nehéz megszokni a balatoni légkört, hamar megszerettem Siófokot, mondhatom, hogy gyorsan az otthonommá vált. Nagyon sok kedves, nyitott és befogadó embert ismertem meg, ez egy nagyon erős pozitív tapasztalat és megélés volt. Egyedül a város nyári arculatát került több időmbe megszokni, ebben az időszakban azért más itt az élet.

maria rita nover.jpg

- És napjainkban hogyan néz ki a rend működése? Például az ön hivatalos napirendje/munkáját hogyan kell elképzelni?

Napjainkban három városban vagyunk jelen Esztergomban, Szécsényben és Siófokon. Kis közösségekben élünk, a tevékenységünk városonként némileg eltér, igazodva a helyi szükségletekhez. Siófokon a tevékenységünk sokrétű.

A lelki gondozáson túl ott vannak a segítségre szoruló családok, idősek, egyedül élők, akiknek próbálunk a személyes igényeknek megfelelően segíteni. Bejárok a kórházba betegeket látogatni, az idősek otthonába áldoztatni, otthonaikban betegeket, időseket segítek, a házban pedig lelki beszélgetésre fogadok embereket. Mindezek mellett programokat szervezek és képzésekre járok.  Van két elmaradhatatlan napirend, ami a ház életének keretet ad:  az imádság és a szolgálat, ahol közvetlenül éljük meg az Istennek való átadottságunkat.

Reggel hatkor imával indul a nap, ezután délig munka, majd délben újra közös ima, és aztán ebéd. Délután szintén különböző szolgálataink vannak a házban és a városban. A házban több segítségnyújtással foglalkozó csoportnak, közösségnek adunk helyet, vagy esetenként mi szervezzük őket. Hétvégén gyakran továbbképzésen veszünk részt, időnként pedig kirándulni megyünk, vagy  kulturális és egyéb eseményeket látogatunk, ami a mi feltöltődésünket jelenti.

maria rita nover04

- Tegyük fel, valaki életének nehéz időszakába kerül: itt gondolhatunk arra, hogy hajléktalanná válik, mindennapi megélhetési gondokkal küzd, vagy akár súlyos lelki, mentális mélypontra jut, egyszóval segítségre szorul- és segítséget is kér önöktől. Ilyen esetben hogyan zajlik a segítségnyújtás, milyen lehetőségeket tudnak nyújtani egy bajbajutottnak?

Bőven van tapasztalatunk arról, ha valaki nehéz élethelyzetbe kerül. Egy-egy ilyen alkalommal mindenekelőtt felmérjük az illető helyzetét:  abban a nehéz periódusban pontosan mi is a legfőbb probléma, a részünkről pedig hogyan tudunk olyan hatékony segítséget adni, ami a nehézségeket megoldja.

Előfordul, hogy csak a megfelelő információra van szükség, és a számára megfelelő ellátóintézményben megkapja a kellő segítséget. Olyan helyzetek is akadnak, amikor konkrét anyagi-és természetbeni segítséget nyújtunk például élelmiszerrel, gyógyszer kiváltással. Több olyan rászoruló is van Siófokon is, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudnak aktív munkát végezni, más jövedelemmel pedig nem rendelkeznek. Számukra a közüzemi díjak befizetésében adunk támogatást, hogy ne váljanak hajléktalanná. És arra is van példa, amikor lelki problémák enyhítésében vagyunk partnerek, sok esetben “csak” meghallgatjuk az embereket, már ez is óriási hozzájárulást tud jelenteni.

 Hozzáteszem, örömteli, amikor egy bajbajutott környezetéből kapunk jelzést, ha egy szomszéd, jóbarát, ismerős hívja fel a figyelmünket, lépjünk közbe és előzzük meg a nagyobb bajt, jó érzés látni a társadalmi szolidaritást.  Fontos leszögezni, mi is csak azokon tudunk segíteni, akik maguk is akarják, hogy változzon a helyzetük, ezért pedig együttműködni és tenni is hajlandóak. Azt nekünk is el kell fogadnunk, hogy nem lehet mindenkin segíteni. Szerencsére a városban van hajléktalan ellátás, velük is jó az együttműködésünk.

- Hogyan látja napjainkban a karitatív szervezetek munkáját? Mit lát jelenleg a legnagyobb kihívásnak, akár országosan, és akár Siófokon, és mit a legnagyobb pozitívumnak?

Azt mindenképpen pozitívumnak látom, hogy nyitottak az emberek az adakozásra, sok segítőszándékú ember van. Egyre több olyan országos vagy helyi szervezet és program is létezik, ami segítségnyújtással foglalkozik. Mi évek óta a katolikus karitásszal is együttműködve dolgozunk, a mozgástér és a lehetőségek bővülését is tapasztaljuk, gondoljunk csak arra, napjainkban már pelenkára, iskolakezdésre, vagy akár vetőmagra is lehet támogatást adni, ezek mindenképpen jelentős pozitívumok.  

Ami pedig a kihívásokat illeti, szerintem  egyértelműen az elmagányosodás jelensége az egyik legnagyobb veszélyforrás. Fontos feladat és fejtörés, hogy a magány érzésében szenvedőket hogyan tudnánk hozzásegíteni saját értékességük megéléshez. A szolidaritás erősítése pedig szintén fontos kérdés. Hasznos lenne a fiatalabb korosztály számára olyan önkéntes programokat szervezni, amikor találkoznak nehezebb sorsú gyerekekkel, idősekkel, pontosan azért, hogy megismerjék, milyen egy rászoruló élethelyzete, ezáltal pedig nyitottá váljanak embertársaik megsegítésére.

You have no rights to post comments