A berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó versmondó versenyen és az iskola egykori diákjának, Berek Editnek most megjelent könyvének ünnepélyes bemutatóján vehettünk részt 2015. január 27-én.

Teberánné Körtvélyesi Éva magyar nyelv- és irodalom tanár, a rendezvény szervezője ünnepi beszédével vette kezdetét a versmondó verseny. A meghitt, szívhez szóló szavak az alábbiakban olvashatók.

„E bús imádságot dalolta ajkam,
Mikor nem is tudtam még, mit dalol,
Csak éreztem, hogy orgonás szavakban,
Ezer év búja búg a hant alól.”

Juhász Gyula sorai nemzeti imádságunkról, a Himnuszról szólnak, melynek megírását Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be. E jeles nap emlékére 1989 óta minden évben hivatalosan is megünnepeljük a magyar kultúra napját. Nincs ez másképp iskolánkban sem: a csütörtöki közös szavalás után most ismét a kultúrához kapcsolódó rendezvényre gyűltünk össze.

Ebből az alkalomból tisztelettel és szeretettel köszöntök minden jelenlévőt: meghívott vendégeinket és a versenyző gyerekeket. Külön tisztelettel köszöntöm Berek Editet, iskolánk egykori diákját; a nyugdíjas, de fiatal és aktív pedagógusokat és mindenkit, aki jelenlétével megtisztelte rendezvényünket.

A magyar kultúra napja nincs piros betűvel jelölve a naptárban, mégis fontos dátum, mely emlékeztet évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Kultúránk az, amely megkülönböztet bennünket más népektől – hagyomány és érték, mindaz, amit történelmünk során létrehoztunk. Büszkék lehetünk ezeréves kultúránkra, amelynek számos építőköve (népművészetünk, találmányaink, Nobel-díjasaink, zeneszerzőink, költészetünk, építészetünk, vagy éppen gasztronómiánk) méltán világhírű.

A kultúra napja akkor válik igazi ünneppé, ha feladataink jegyében számvetést készítünk, hogy milyen módon kell a ránk hagyott kulturális örökségünkkel felelősséggel bánni. Ezt az örökséget tovább kell adnunk az utánunk következő nemzedéknek, annak a nemzedéknek, amelynek nevelésében szerepünk óriási. Nekünk kell mintát mutatni abban, hogy a kultúra értékeit becsülni kell; hogy törvényei szerint kell élnünk, és tanulságait érvényesíteni kell.

Mert ez a kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem erkölcsi értékrendet is, olyan értékrendet, amely elé a magyar jelző bátran kitehető. Mert „a kultúra nem valami fennkölt dolog, nem a messzi magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet szerves része.” (Spiró György)

A magyar kultúra alapja a magyar nyelv. Az a csodálatos, különleges, egyetlen más nyelvhez sem hasonlítható „ékszer”, melyen (többek között) gyönyörű verseink is születtek.

A vers, ami olyan, mint egy belső muzsika – vagy képes meghallani valaki, vagy nem. Mindig mélyről tör fel. A legszomorúbb, legsötétebb versben is ott a dallam, amely elzsongít, gondolkodásra, megállásra késztet. Elolvassa az ember, és még percekig ott marad némán abban a varázslatos világban. A vers ünnep a hétköznapokban, képzeletbeli utazás szavak szárnyán.

A magyar kultúra napja elválaszthatatlan a verstől és a Himnusztól. Himnuszunk más – és mivel én elfogult vagyok, vallom, hogy szebb is –, mint a többi nemzeté. Azok csatába invitáló indulók, ellentétben a miénkkel, mely valójában imádság, és szövegén kívül dallamával is mélyen megérint minden magyar embert.

„Vers az, amit mondani kell” – szoktuk idézni Kányádi Sándortól. A Himnusz (és Szózat) pedig az, amit tudni kell.

Himnuszt szavalni nem könnyű feladat. Felső tagozatos diákjaink közül néhányan mégis önként és bátran vállalkoztak erre a nehéz, de nemes megmérettetésre. Most átadom a szót nekik, legyen övék a főszerep.

Ezen a mai délutánon legyen jelen az alkotásra, a tenni akarásra irányuló cselekvési vágy, az a felemelő érzés, ami oly jellemző volt a korra, amelyben nemzeti himnuszunk született.

A versmondó gyerekeknek nyugodt, eredményes versenyzést, a zsűrinek pedig kellemes élményekkel teli perceket és jó munkát kívánok.

A zsűri tagjai: Dobai Imréné, Portörő Miklós, Szabó Sándorné – iskolánk nyugdíjas pedagógusai; Berek Edit – volt diákunk és Berekméri-Varró Klára – iskolánk magyar szakos tanára.

A versmondó verseny díjazottjai:

1. hely: Tikos Valéria (8. o.)

2. hely: Beregszászi Kamilla (8. o.)

3. hely: Fónyad Katinka (5. o.)

A délután másik programjaként Berek Edit – az iskola egykori diákja – 2014-ben megjelent, Lélekvesztő című könyvének bemutatója következett, melyen Teberánné Körtvélyesi Éva mutatta be a fiatal írót.

„A könyvekben minden benne van. Minden szépet, bölcset, fontos dolgot leírtak valamikor. Lehet valaki annyira arcátlan vagy öntelt, hogy ezt tagadja? De hát ki is akarná tagadni? Az ember azért olvas, hogy érezze az életet, hogy életre keltsen a maga számára olyan dolgokat, amelyeknek létezéséről addig nem tudott. Azoknak a tekervényeknek az agyban mindnek megvan a maga funkciója, némelyik ki sincs használva, minden idegvégződés ingerületre vár. És ez mind benne van a könyvekben. Minden. Az egész őrült világot megtalálod bennük, ha tudod, hol keresd. Az olvasás nem menekülés az életből. Az olvasás az élet. Életet teremt.”  (Adam Kennedy)

Mert könyvet olvasni jó. Ezt biztosan tudom. Hogy könyvet írni milyen? Erről fogalmam sincs. De reményeim szerint rövid időn belül ezt is megtudjuk. Van ugyanis iskolánknak egy volt diákja, aki tudja, milyen könyvet írni.

Berek Edit 2001-ben végzett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, később média és kommunikáció szakon tanult Budapesten.

Osztályfőnöke szerint értelmes, komoly, szorgalmas diák volt. Nem volt hangadó, de részt vett a közösség életében. Már általános iskolában is nyitott, érdeklődő volt.

„Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod” – mondta Toni Morrison amerikai írónő.

Nos, Edit írt egy könyvet. Öngyilkosságról, párkapcsolatról, önismeretről, rejtélyekről, titkokról, az életről magáról.

A Lélekvesztő c. könyv 2014-ben jelent meg.