A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórházban első alkalommal kerül megrendezésre a „NYITNIKÉK” – Ápolás, mint hivatás szakdolgozói rendezvénysorozat, mely keretén belül - a 2015. szeptember 21.-ei után - 2015. szeptember 24-én, 13 órától szakdolgozói tudományos ülést tartottak a kórház Dr. Böszörményi Nagy Géza termében.
A program Halászné Szilágyi Gyöngyi ápolási igazgató megnyitójával kezdődött, melyben az ápolásról, mint hivatásról beszélt, megismertetve azokat a legfontosabb célokat, feladatokat, amelyek egy ápoló mindennapi munkáját végigkísérik. Az elhangzott beszéd az alábbiakban olvasható.
Tisztelt Tudományos Ülés! Kedves Kolleganők! Kedves Kollegák!
Kórházunk Vezetőtestülete és a Szakdolgozói Tudományos Bizottság nevében szeretettel és tisztelettel köszöntök minden kedves érdeklődőt a „Nyitnikék – Ápolás, mint hivatás” szakdolgozói tudományos ülésen.
Munkatársaimmal több év elteltével úgy gondoltuk, hogy hagyományteremtően szakmai rendezvénysorozatot indítunk. Legelőször csak Tudományos Ülésben gondolkodtunk, majd annyi emléket és értéket találtunk, hogy úgy döntöttünk kiállítást is szervezünk, mely hétfőtől-szerdáig volt megtekinthető. A rendezvények megszervezésére tett törekvéseinket a vezető testület is támogatta. A rendezvénysorozatunk fő momentumának tekintettük a Szakdolgozói Tudományos ülés megszervezését, melynek céljául, egyrészt az ismeretek átadását, tapasztalatcserét, illetve dolgozóink számára a továbbképzés lehetőségének biztosítását tűztük ki. A novemberben kiadott felhívásunkra 12 dolgozat és 3 poszter érkezett be kórházunk szinte minden részlegéről, melyek az ápolás valamennyi területét felölelik a betegségek megelőzése, a betegek kezelése, ápolása, gondozása, rehabilitációja területeiről. Ugyan ezen felhívás kapcsán szimbólumot kerestünk kongresszusunkhoz, melyre jobbnál-jobb tervezetek érkeztek. A Tudományos Bizottság bírálatát követően az a logó került fel a hirdetésre, ill. a meghívóra, mely a többségi szavazatot kapta, illetve ma az a 6 előadás kerül bemutatásra, mely kiválasztásra került, ill. a beérkezett 3 poszter már a kiállításon is megtekinthető volt.
Nyitnikék –Ápolás, mint hivatás
Nyitnikék, azaz apró termetű kék tollazatú kismadár, mely nyit a tavasz felé, s mi is így próbálunk nyitni, szakmánkban próbáljuk bontogatni szárnyainkat.
De mit is jelent számunkra az ápolás, mint hivatás?
Úgy vélem, a nővéri pálya a legszebb hivatás a világon - szerető, önzetlen és egyben gondoskodó. Annak ad, akinek a legnagyobb szüksége van rá.
Florence Nightingale - a „lámpás hölgy”(az első nővériskola megalapítója) így vélekedett erről:
„Az ápolás olyan küldetés, mely megtanít minket arra, hogy ne mindig csak önmagunk legyünk fontosak, hanem vegyük észre a másik embert. Hivatásként érdemes csak megélni, mert különben elveszti valódi értékét; akár azzal, hogydivattá válik, akár azzal, hogy kenyérkeresetté süllyed.”
Az ápolók az egészségügyi rendszer meghatározó szereplői, évszázadok óta szerepet vállalnak a betegségek gyógyításában. Az ápolói hivatás a mindenkori társadalmi igényekben gyökeredzik, és az egyén egész életen át tartó egészségének eszményképét tartja szem előtt. A gyógyítás, az ápolás, történeti korokon átívelő emberi tevékenység, az emberiség életében a legősibb időktől fogva az elesettekről, gyengékről, betegekről való gondoskodást jelentette. Az ápolói munka hivatássá válásának kezdete a középkorig nyúlik vissza, s szinte egyidős az orvostudománnyal. Florence Nightigale-ről az ápolói szakma megteremtőjéről, valamint Kossuth Zsuzsáról a hazai ápolás meghonosítójáról, aki példaképpé vált a mai szakdolgozók számára, bizonyára már sokszor hallottunk, tetteiket, érdemeiket nem lehet elégszer emlegetni.Mindketten szívvel-lélekkel, önfeláldozóan, emberbaráti elveket felvállalva, a testi-lelki sebeket gondozva, a szenvedéseket enyhítve ápolták a háborúban megsérülteket. Munkásságuk révén már a 19. században megteremtődtek az alapok ahhoz, hogy az ápolói munka, hivatássá váljon, és az elkötelezett szakemberek jól helyt állva próbáljanak megfelelni az eléjük állított követelményeknek.
Kórházunk történelmét áttekintve is megállapíthatjuk, hogy elődeink is áldozatos munkával szolgáltak, s álltak helyt a betegek mellett. A szakdolgozói létszámok alakulását, a szakképzettségek változását nézve is elmondhatjuk, hogy elődeinknek sem volt könnyű feladata. 1928-ban 12 civil ápolónő dolgozott a kórházban, ápolóképzés is folyt, de sajnos számuk az ágyszám növekedés ellenére 10 évig nem változott. Az elmúlt negyedévszázadban történt gyökeres változás a szakdolgozói területen, egyrészt az ágyszámok növekedésével emelkedett a szakdolgozók száma, melyet a törvény is elírt, másrészt nőtt a szakképzettek aránya, valamint speciális szakképzettségekre lett igény és elvárás. Az intézet vezetése igyekezett lehetőségei szerint anyagilag és erkölcsileg is megbecsülni nővéreit, támogatta és támogatja képzésüket, továbbképzésüket. S, hogy kórházunk ápolás szakmai nagyjairól is megemlékezzünk. Említésre méltó - Szotter Lászlóné, aki osztályvezető főnővérként részt vett 1958-1979-ig az ápolóképzés szervezésében, Baloghné Papp Irma első intézetvezető főnővérünk kiemelkedő szerepet töltött be intézményünkben, harcolt az ápolónők elismeréséért, tevékenységük megbecsüléséért, s Ő volt az, aki elsőként - a 70-es évek elején – nagy lelkesedéssel házi tudományos ülést szervezett.
De sorolhatnám a teljesség igénye nélkül az ezután következő ápolási igazgatókat is, de mégis engedjék meg, hogy közülük Szemes Imréné volt ápolási igazgató nevét is kiemeljem, aki tevékenységével és személyiségével is hozzájárult az ápolás hivatás presztízsének emeléséhez, illetve Dr. Kincsesné Szónya Katalin, aki a mai napig a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara megyei elnökeként még mindig az egészségügyi szakdolgozókért fáradozik.
Azonban nemcsak az ápolásvezetőké a főérdem, számtalan szakdolgozó nevét lehetne említeni, akik sokat tettek kórházunk ápolás szakmájának fejlődéséért, a hivatásunk jövőjéért, a betegekért, értünk.
De a mai korban, milyen értelmet nyer az ápolás, mint hivatás?
A modern ápolói szemléletet az egyre bővülő szakmai feladatok jellemzik, mert csak így tudja kielégíteni az egészségügyi ellátórendszer változó szükségleteit. Egyre több feladatot látunk el és vállalunk be. Az ápolói szakma sajnos napjainkra már elveszítette régi presztízsét az egészségügy nehéz helyzete miatt. Magyarországon a betegellátási intézményrendszer átszervezése, az alacsony bér és a munkakörülmények miatt sajnos nagy a pályaelhagyás és az elvándorlás. De meg kell jegyeznem, hogy az utánpótlás sem megoldott, s ezt a megváltozott szakdolgozói képzésnek köszönhetjük. Egyre kevesebb fiatal választja hivatásnak az egészségügyi pályát. Maa magyarországi kórházakban kb. 89 ezer egészségügyi szakdolgozó tevékenykedik, a közvetlen betegágy mellett dolgozó ápolók rendkívül túlterheltek, sajnos azt is mondhatjuk, hogy egyre inkább öregedőben vannak, s egyre betegebbek és sokszor nem a képzettségüknek megfelelő feladatokat látnak el. Az elmúlt években végbement társadalmi, gazdasági változások és az egészségügy struktúrájának változásai megváltoztatták az ápolók szerepét és helyét is. Ennek ellenére még is elmondhatjuk, hogy az egészségügyben a betegekért dolgozni mindig is nehéz, de megtisztelő, szép feladat és egyben felemelő érzés volt. Az emberek szeretete, az elesettek, rászorulók támogatása, a betegek gyógyítása örök emberi érték, nélkülözhetetlen a társadalom számára.
A szakdolgozók társadalmi elismerésének erkölcsi és anyagi növelése kormányzati felelősség, a bérezésen mindenképpen változtatni szükséges. Legsürgősebb feladatok közé tartozna ezeken kívül az életpályamodell kidolgozása, a képzési-oktatási rendszer átgondolása, oly módon, hogy a gyakorlati képzésre kellene a hangsúlyt fektetni. Az emberi erőforrás megszerzésére, megtartására és megbecsülésére is törekednünk kell!
S, hogy mit tudunk tenni, mi a feladatunk?
S ezeken túlmenően a múlt tapasztalatait felhasználva a jövőt építeni! Kellő elhivatottsággal, nagy szakmaszeretettel folytatni azt, mit elődeink elkezdtek és továbbadni azt az elkövetkezendők számára. Ugyanakkor közösen segíteni és óvni a jövő ápolónemzedékét, megmutatni nekik az ápolás szépségeit, hogy minél többen válasszák ezt a hivatást és küldetést!
Ugyan is hiszem és vallom, hogy töretlen lelkesedéssel és kitartással végzett áldozatos szakmai munka, hazánkban is méltó és megbecsült helyét fogja elfoglalni!
Tisztelt Tudományos Ülés! Az előadással készülő Munkatársaim is az előbb elhangzottaknak megfelelően fogják bemutatni munkájukon keresztül szakterületüket, az ott végzett áldozatos tevékenységüket, felvázolva ezáltal azok szépségeit, nehézségeit.
A prezentációkhoz kívánok az előadóknak sok sikert, eredményes tanácskozást, a hallgatóságnak pedig érdekes előadásokat. Kívánom, hogy erősödjön ez a szakmai közösség és a konferencia zárását követően valamennyien jó érzéssel folytathassák munkájukat.
Köszönöm a figyelmet!
S ezzel átadnám a szót Élesné Bedő Bernadett kolleganőmnek, aki a Tudományos Ülésünket fogja moderálni."
A megnyitó után a tudományos előadások következtek:
- Balogh Rozália: Ápolói szakma és hivatástudat az életkor függvényében
- Gurmainé Tóth Margit: Ápolás, mint hivatás szülésznői szemmel
- Mezőné Nagy Edit: Az ápolói munka bemutatása az osztály bemutatásán keresztül
- Szatmári Csaba: Fény és árnyék
- Vajna Tamás Zoltán, Csóréné Bak Anita, Papp-Kunkli Tímea, Porkoláb Kinga: Gyógytornászok szerepe a rehabilitációban
- Vígh Viktória: Ápolás és Hivatás
