artand001bakonszeg001darvas001komadi001korosszegapati001magyarhomorog001mezosas001nagykereki001szentpeterszeg001tepe001ujiraz001vancsod001

2021. október 21. csütörtök

Katalin Motel és Étterem

Berettyóújfalu, Király-Hágó u. 22.

06 (54) 401-537

06 (20) 421-9411

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Húsleves

Sült oldalas hagymás tört burgonyával, savanyúság

"B" menü:

Húsleves csigatésztával

Rántott szelet vegyes körettel

"C" menü:

Finomfőzelék tepsis vagdalttal

Heti desszert (500 Ft):

Tiramisu

HETI MENÜ ÉS ÉTLAP


piri2
Bessenyei ltp. üzletsor
06 (30) 874-9786

06 (30) 596-1883

INGYENES házhozszállítás!

"A" menü:

Gyümölcsleves

Tejfölös szelet tésztával

Heti "B" menü:

Zöldborsóleves

Sertéspörkölt tésztával

HETI MENÜ

Írásom címét, némi változtatással, Végh Antal, '70-es évek elején megjelent művéből (Miért beteg a magyar futball, Magvető Könyvkiadó, 1974) kölcsönöztem.

 
1970-ben, és 1974-ben sem jutottunk ki a foci világbajnokságra, ez a két tragikus esemény adta talán az ötletet az írónak, hogy a magyar focit betegnek titulálja. Pedig akkor olyan nevek rúgták a nemzeti tizenegyben a bőrt, mint Várady Béla, Dunai Antal, Kozma Mihály, eredményesség tekintetében pedig csak annyit említenék, hogy a '72-es Európa bajnokságon ezüstérmet szereztünk. Ha akkor beteg volt a magyar futball, akkor most halott! Kemény mondat, de igaz.
 
Az elmúlt héten lejátszotta idei első mérkőzését a válogatott, elkezdődött a nemzeti bajnokság tavaszi idénye, és öngyilkos lett egy klubvezető. Az első két tény nem különösebben indít már meg bennem semmit (bár a Loki szombati győzelme elégedettséggel töltött el), a REAC első emberének halála azonban mélyen megérintett. 
 
A magyar labdarúgás mélyponton van, legalább 26 éve már. Több, mint két évtizede jutottunk ki utoljára számottevő világversenyre (foci vb Mexikó 1986), válogatottunk csapnivaló, klubcsapataink harcban állnak, de mindig veszítenek, egyszóval semmi nem stimmel abban a sportágban Magyarországon, ami szinte minden más országban virágzik, vagy legalább fejlődik. Én szerencsés embernek mondhatom magam, mert láttam a válogatottat világbajnokságon (az eredményről most ne beszéljünk), szurkoltam a teltházas Népstadionban ("Itt a Húsvét, itt a nyúl magyar-brazil három-null"-1985), kértem autogramot futballistától, edzőtől, gyúrótól. Kamaszként rajonghattam magyar focistákért, gyűjthettem a róluk szóló újságcikkeket, teliragaszthattam szobám falát posztereikkel. A mai fiataloknak marad Ronaldo, Messi, Rooney meg a többiek, csak hát Madrid, Barcelona, meg Manchester oly távol vannak tőlünk...
 
Az elmúlt huszonhat évben tovább mélyült a sírgödör, remény sincs a feltámadásra. Mondhat nekem bárki bármit, hogy a jövő csapatát építjük, meg, hogy majd a következő selejtezőkön lesz esély, továbbá ne legyünk türelmetlenek, és pesszimisták; nem hiszek senkinek már, úgy érzem a magyar foci csillaga végleg leáldozott, és nekünk már csak a múlt marad, abból fogunk piócaként minden dicsőséget kiszívni, hogy tápláljuk szívünkben a reményt, amely, ahogyan a költő gondolja: utoljára hal meg. A miértekre meg sem kísérelek válaszokat adni, megpróbálták már néhányan ebben az országban, és nem igazán sikerült senkinek. No és persze ez az írás is több tízoldalas lenne, ha a hanyatlás okait kezdenénk firtatni, úgyhogy ebbe most nem megyek bele.
 
Mérhetetlen pesszimizmusomat tovább növelte a bűzös mocsokként felszínre bugyogó bundabotrány, amely az elmúlt hónapokban még nagyobb negatív reklámot csapott ennek a csodálatos labdajátéknak. Bilincsben vezettek el játékost, sportvezetőt, egyre mása derültek ki konkrét összecsapásokról, hogy valakik pénzért befolyásolták a végeredményt. Nyilatkozott mindenki mindenről, az ügyészség vádol, a gyanúsítottak védekeznek. Az egyszerű sportbarátok, akik esetleg játékból fogadnak meccsekre, pedig méltán háborodnak fel, az elcsalt meccseket megtudván.
 
Az utolsó csepp a pohárban Kutasi Róbert halála volt talán. A REAC klubigazgatója önkezével vetett véget életének. Kérdések özöne önti el e hír hallatán a sportrajongót. Micsoda hatalmas dráma játszódhatott le ennek az embernek a lelkében, ha képes volt arra, hogy családját, feleségét, gyermekét hátrahagyva, a halálba ugorjon. Mit tudhatott, hogy képes volt erre a tettre? Hogy létezik az, hogy valaki ennyire vakon megbízzon sporttársaiban, akik aztán „elárulják” őt. A kérdésekre azt hiszem soha nem kapunk válaszokat; a válaszok ugyanúgy a mélybe zuhantak a tizenhatodik emeletről, mint Kutasi Róbert.
 
Számomra az Ő halála egyet jelent a magyar futball halálával. A felszínen minden folytatódik tovább; lesz egy bajnokunk, aki már a selejtezőkben elbukik, a többi kupaindulóról nem is beszélve. Válogatottunk már az őszi mérkőzések után készülhet a 2016-os eb-selejtezőre, azaz semmi nem változik. Hát ezért halott a magyar futball!