Ahogy szemlélem, tényleg olyan nyugodtnak tűnik, a múlt vonásai arcáról valóban kezdtek teljesen kisimulni.
„Az egész abban rejlik - mondja - hogy semmit nem kell elfogadni, sem elengedni, hanem csak a jót elraktározni, mindenből, csak a szépet elmenteni és kezdeni megbékélni. Ha a belső, lelki harmóniát megleled, már nem fog számítani semmi, hidd el, semmi nem fog fájni és senki nem tud akkor már bántani, mert tisztában vagy önmagaddal, értékeiddel, önnön világoddal. A múltad összes örömét értékeled, a kevésbé jókat szintén, hisz részed, azok is hozzád tettek-és megérted, miért történtek. Azután csak össze kell számolni minden áldást, mert jelened az, hogy élsz, itt vagy, hogy érzel, hogy van értelem, melyért megéri. Csak meg kell ezt a békét találni. Ezen értékekből fog jelened teljes lenni, és a jövőben fogsz táplálkozni. Az összes dolgot egyesíteni, hogy mennyi mindened van, milyen gazdag vagy…és nem a pénzre gondolok, nem, ó bizony nem, annál sokkal mélyebbre és fontosabbra: a belső gazdagságra, melyekkel minden percet örökké tudsz tenni.
Ekkor, a megelégedettség érzésétől kezdek el néha csak úgy könnyezni, az emberek pedig kezdenek aggódni, mi lehet a baj, jaj, szánakoznak, milyen bánatom lehet…én meg nevetek, mert nekik tán ebben, ebből olyan kevés tapasztalatuk lehet, úgy megnyugtatnám őket, mindenkit, és elkezdek mosolyogni, hogy nincs baj semmi, nem, nem kell félni, ezek mind a BOLDOGSÁG könnyei!"