A séta nemcsak egészséges, de mindig jó „kifogás” arra, hogy az ember végre önmagában legyen, és elmélkedhessen. Akaratlanul is jönnek az emlékek, az el-és összeszámlálás, mennyi mindent elértünk már, mire vágynánk, hol tartunk most, és hálát kéne mondanunk azért, amink eddig van. Ezek a napi séták megtanítottak arra, hogy nincsen fontosabb, mint a szellem békéje, a harmónia megtalálása önmagunkkal és akkor úgy érezzük, az egész világ a miénk, és a mi sajátunk részei, főszereplői vagyunk- hasznosan.
Nyugtató zene kíséri minden léptemet, a külvilág összes, apró zaját ki akarom zárni, minden virágra, fára, apró szépségre rá akarok csodálkozni, mindent fel akarok fedezni, mint ahogy a zene folyama lüktet fülemben. Tudom, hogy kevesek vagyunk ahhoz, hogy az óra mutatóival versengjünk, vagy utolérjük, tudom, hogy ami bennünk megszületik, a valóságban kevéssé tudjuk tükörképre fordítani, de igyekszem a pillanatot elkapni, ezért mindig van nálam fényképező, hogy megfigyeléseim, rácsodálkozásaim tárgyát, valahogyan örökké tegyem.
És hiszem, hogy akkor és ott, minden pillanat örök, csak be kell fogadnunk, hagynunk, hogy bennünk nyíljon ki, hogy a világot meghódítsuk magunknak, és onnantól bárhol „otthon” leszünk.
Új házakat hagyok magam mellett, lugasok, fák lombjai ölelik felettem az eget, és ágaikon madarak énekelnek. Milyen békés is minden. Lehet, amikor ezt olvasod, azt hiszed, egy melankolikus lélek szól hozzád, aki túl romantikus, de hidd el, tudom, mit írok. Egy boldog ember írja, aki tudja és értékeli, minden percét igazán megéli a világnak, ahol sorsa adatott. Mert nincs fontosabb, mint önmagad meglelni, a szellem, a lélek békéjét felfedezni és meglátod, akkor már semmi nem bánthat, mert Otthon vagy!